Szirotykin: Készen állok a Forma-1-re! - F1VILÁG.HU

Szirotykin: Készen állok a Forma-1-re!

HIRDETÉS

A Sauber istálló pártfogoltja, Szergej Szirotykin úgy érzi, készen áll arra, hogy 2014-ben bemutatkozzon a Forma-1-ben.


A Sauber istálló pártfogoltja, Szergej Szirotykin úgy érzi, készen áll arra, hogy 2014-ben bemutatkozzon a Forma-1-ben.

A hinwili gárda múlt héten jelentette be, hogy a három orosz vállalattal kötött megállapodás részeként felkarolja a mindössze 17 esztendős Szirotykint, aki jövőre már a Sauber versenyzőjeként bizonyíthat a száguldó cirkuszban.

Az orosz tehetség idén a World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályában próbál helytállni, és noha nincs sok tapasztalata együléses versenyautóval, úgy érzi, készen áll arra, hogy a nagyok között versenyezzen.

„Momentán talán egy kicsit fiatal vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem állok készen” – mondta Szirotykin az AUTOSPORT című angol szaklapnak nyilatkozva.

„Több mint fél évem van arra, hogy tanuljak, remek felkészülési programban veszek részt, szóval készen állhatok. Nem hiszem, hogy ez olyan komoly problémát okoz majd nekem. Nem minden nap adatik meg a lehetőség, hogy az ember a Forma-1-be kerüljön.”

„Rendben, talán azzal, ha egy évvel többet töltenék el a WSR-ben, még jobban felkészülhetnék, de egy év elteltével talán már nem lenne esélyem arra, hogy Forma-1-es versenyző legyek. Kétlem, hogy van bárki is, aki a helyemben azt mondaná, «nem, én inkább a WSR-ben szeretnék maradni».”

Szirotykin jelenleg a bajnokság kilencedik helyét foglalja el a WSR-ben, a múlt hétvégén, Spielbergben pedig negyedikként ért célba a második futamon.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!