Friss hírek

Szombati balesete miatt eshetett ki Perez a kanadai versenyen

Könnyen lehet, hogy Sergio Perez szombati időmérőn elszenvedett balesete idézte elő azt a műszaki problémát, mely miatt a mexikói versenyző kiesett a vasárnapi Kanadai Nagydíjon.

A rutinos pilóta a kvalifikáción hibázott a nehéz körülmények közepette, a 3-as kanyarban ugyanis megcsúszott autójával, és a gumifalnak ütközött. Perez így végül csak a 13. helyről tudott nekivágni a montreali futamnak, melyet azonban nem tudott befejezni: már a 9. körben megállt alatta a Red Bull autója.

Perez kiesését váltóprobléma okozta, a pontos okokat pedig még vizsgálják az energiaital-gyárosok. Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy a szombati balesetnek köze van a kieséshez.

Hirdetés
 

„A váltó volt az, ami megadta magát. Már élettartama végét járta, de ki kellett volna tartani” – mondta a szakember az ORF televíziónak. „Szóval azt gyanítjuk, hogy a szombati baleset következménye is lehet, habár közvetlenül nem érte ütés a váltót. Balszerencsés volt, de látható, még egy Leclerc-nek is nehéz előznie, ha forgalomban van. Még a legjobb autókkal is nehéz.”

Marko hozzátette, nem tartottak attól, hogy Perez kiesése után Max Verstappennek is hasonló gondjai lehetnek – csupán a fékhőmérséklet okozott némi aggodalmat.

„Nagyon odafigyeltünk a hőmérsékletekre. Aggódtunk a fékek miatt. A verseny első szakaszában a határon voltunk a féktárcsák és a betétek hőmérsékletét illetően.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!