Friss hírek

Szponzorlogókat távolít el az autóiról a Mercedes F1-es csapata

Felfüggesztette megállapodását a Mercedes Forma-1-es istállója a csődeljárás alá került FTX-szel, így a kriptotőzsde logói nem lesznek láthatók a hétvégi Brazil Nagydíjon.

Hirtelen állítja parkolópályára a Mercedes Forma-1-es csapata az FTX néven futó német kriptotőzsdével kötött támogatói megállapodását, miután a cég ellen jelentős adósság felhalmozása és állítólagos visszaélések miatt vizsgálatot indított az amerikai Értékpapír és Tőzsdefelügyelet (SEC). A Mercedes szóvivője pénteken közölte a sajtóval, hogy saját kézbe vették az ügyet, és úgy döntöttek, a Brazil Nagydíj hétvégéjén nem kívánják megjeleníteni a támogatójuk logóját.

Az FTX a napokban került be a hírekbe, miután egyes források szerint nyolcmilliárd dolláros “fekete lyuk” alakult ki a költségvetésükben. A cég vezetése mindössze néhány órával a Mercedes döntését követően hivatalosan bejelentette, hogy az FTX csődeljárás alá került, az alapító-vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried pedig lemondott.

Az FTX bedőlése nem csak a Forma-1-et érinti. A cég tavaly év végén kötött 135 millió dolláros megállapodást a Miami Heats kosárlabdacsapattal, aminek értelmében a csapat arénáját 2040-ig FTX Arénának fogják nevezni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Szponzorlogókat távolít el az autóiról a Mercedes F1-es csapata
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!
Verstappen elárulta, melyik volt a leggyengébb hétvégéje idén

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!