Szujó tavaly még szidta, most bocsánatot kért a közmédiától - F1VILÁG.HU

Szujó tavaly még szidta, most bocsánatot kért a közmédiától

HIRDETÉS
Meglehetősen furcsa fordulatot vett szerdán Szujó Zoltán és a közmédia viszonya – a korábbi Forma-1-es kommentátor élő műsorban kért elnézést azért, ha esetleg valakit megbántott volna tavaly májusi távozása során.
Gábor Wéber & Zoltán Szujó, M4 Sport, MTVA, Budapest, Nagy Futam

Emlékezetes, Szujó a májusi Spanyol Nagydíj idején távozott viharos körülmények között az M4 Sporttól: a sportkommentátor Wéber Gáborral együtt kiutazott a verseny helyszínére, Barcelonába, ám a pénteki edzéseken hanghibák miatt nem tudtak megfelelő módon közvetíteni, ezért hazarendelték őket.

Szujó akkor meglehetősen kritikusan fogalmazott a közmédiával kapcsolatban, a Rádió 1 Balázsék című műsorában nem is rejtette véka alá véleményét a történtek után.

„Én egy maximalista csávó vagyok, ami a televíziós produkciót illeti. Magammal szemben elsősorban: nagyon ritkán állok úgy fel egy közvetítés után, hogy gyerekek, ez nagyon király volt. Mindig találok benne olyat, amit jobban meg lehetett volna oldani. És alapvetően ezt várom el a szűkebb környezetemtől is, azoktól, akik ebben a közvetítésben dolgoznak bármilyen beosztásban” – fogalmazott.

„Az utolsó csepp a pohárban ezen a bizonyos spanyol nagydíjhétvégén az volt, hogy mi kimentünk Barcelonába közvetíteni, és pénteken elszállt a hang. 2019-ben nem tudták összekapcsolni Budapestet és Barcelonát hangban, 50 évvel a Holdra szállás után. Azok után, hogy idősebb Knézy Jenők, Gyulai Istvánok, Vitray Tamások évtizedekkel korábban az óceán másik oldaláról élőben közvetítettek.”

„Az a döntés született, hogy ’gyertek haza, mert nem lesz meg a kapcsolat’. Péntek éjszaka hazajöttünk, ezt lemenedzseltem mosolyogva, még csináltam Alain Prosttal egy interjút, hogy vigyünk haza valamit, majd betesszük adásba. Dolgozott bennem a szerkesztő meg a kommentátor…”

„Teljesen nyugodtan hazaérkeztünk péntek éjjel, szombat reggel mentem a harmadik szabadedzést közvetíteni – már a televízió székházába. Én egy elég derűs csávó vagyok, viszonylag kiegyensúlyozottnak tartom magam, de ahogy ültem a parkolóban az autóban, azt éreztem, hogy ez most nem fog menni. Felhívtam a közvetlen felettesemet, meg azt, aki felel az egész produkcióért, meg az egész televízióért. Nem azt mondtam, hogy ’gyerekek, belerúgtam a fürdőkádba és eltört a lábujjam, nem esett egy meteorit a motorháztetőre befelé jövet’. Felzaklattatok, ez most nem fog menni. Gábor meg fogja tudni oldani. 18 év alatt először azt mondtam, hogy most kérek egy ’jokert’. Szeretnék egy egyórás szabadedzést kihagyni.”

„Ezek után SMS SMS-t követett, majd kaptam egy olyan hangvételű üzenetet, ami szerintem megengedhetetlen, és akkor azt éreztem, itt a vége. Amikor érzed, hogy véget ért egy történet. Felmentem az irodába, összepakoltam a motyómat és kimentem a TV-székházból. Nem mondom, hogy nem volt indulat, volt egy 20-25 perces időszak, ami tele volt indulattal az én részemről is, ezt elismerem. És akkor azt éreztem, hogy ennek a sztorinak itt a vége.”

Szujó aztán szerda reggel az M4 Sport vendége volt: a Sporthíradó című műsorban már jóval diplomatikusabban fogalmazott, kvázi magára vállalva a tavaly májusi összezördülést.

„Nyilvánvalóan azon a hétvégén talán egy kicsit túlcsordultak az érzelmek. Én egyébként messzemenőkig hiszek abban, hogy a mi hivatásunkban az érzelmeknek helye van, hiszen amikor nézünk egy sportközvetítést, akkor a közvetítés, a kommentátori munka szerintem akkor jó, ha az információk és a tudás mellett egy érzelmi töltet is van” – magyarázta.

Hirdetés

„Úgyhogy most szeretném megragadni az alkalmat, hogyha bárkit megbántottam itt a közmédiánál, az M4 Sportnál, amit ugye Székely Dávid csatornaigazgató vezet, akkor azért most elnézést kérek.”

A bocsánatkérés apropója pedig nem más, minthogy Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszter felkérte Szujót arra, hogy legyen egy olyan csapat tagja, mely megalkotja a magyarországi autó- motorsport fejlesztési stratégiát.

„Ez egy rendkívül megtisztelő feladat. Ahhoz, hogy ez a stratégia jó irányba menjen és megvalósuljon, ahhoz összefogásra van szükség. És azon gondolkodtam, hogy nem lenne hiteles, ha én összefogásra szólítanék fel, vagy arra kérném a szereplőket úgy, hogy még az én szakmai életemben is vannak elvarratlan szálak, vagy kibeszéletlen konfliktusok. És én szeretem hangoztatni azt a véleményem, hogy nagyon hiszek a párbeszéd erejében. Volt időszak, amikor nem voltam alkalmas egy ilyen párbeszédre.”

„Nem szeretném, hogy én bármiféle akadálya legyek annak, hogy ez az ügy eljusson a nyilvánossághoz. Hiszen az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autó- motorsport világának híreit a nézők elé tárja. Azért itt MIchelisz Norbertek, Kiss Norbertek szólalnak meg hétvégéről hétvégére, egy magas szintű szakmai munka folyik.”

„Azt gondoltam, hogy példával szeretnék elöl járni, és teljesen őszintén elnézést kérek azoktól, akiket esetleg megbántottam.”

A műsorvezető persze igyekezett mindent kihozni a beszélgetésből – már abból a szempontból, hogy a közmédia jó hírneve a legkevésbé se csorbuljon. Megkérdezte Szujótól azt, hogy csinálna-e bármit másképp ahhoz képest, ahogy tavaly májusban reagált.

„Ez olyan, mint egy autóversenyző hibája, egy banális hibája, amit talán egyszer elkövet” – mondta Szujó.

„De aztán ebből tanul. Talán ezt hívják tapasztalatnak. Nyilván másképp kezelnék bizonyos helyzeteket, konfliktusokat.”

Arra a kérdésre, hogy megbánta-e azokat az üzeneteket, amiket megfogalmazott tavaly, a sportriporter így felelt: „Biztos vagyok abban, hogy másképp kezelnék helyzeteket.”

Szujó a beszélgetés során természetesen szót ejtett a nemzeti autó- és motorsportstratégia jelentőségéről, bár tény, a közmédia leginkább a sportriporter bocsánatkérését helyezte fókuszba, erről árulkodik az is, hogy valamennyi felületükre ezzel a címmel töltötték fel az interjút.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!