Friss hírek

Tankolási gondokon úszhatott el Perez pole-ja

Sergio Perez a második rajthellyel is elégedett az Azeri Nagydíj időmérője után, ám egy a Red Bull garázsában történt szokatlan hiba miatt utolsó gyorskörében elesett a Bakuban nélkülözhetetlen szélárnyékhatástól.

Perezt a tervezettnél hosszabb ideig volt kénytelen a bokszban tartani a Red Bull az utolsó Q3-as gyorsköre előtt, mivel csak késve tudták újratankolni az autóját a két menet között, emiatt pedig nem indíthatták be a motorját időben ahhoz, hogy a többiekhez hasonló ütemben hajthasson pályára. Ez azt jelentette, hogy a monacói futamgyőztesnek üres pályán kellett teljesítenie utolsó körét, vagyis senkinek a szélárnyékából nem profitálhatott a hosszú egyenesben.

„Nem a tervek szerint alakult a vége, amikor gondunk akadt és nem tudtuk beindítani a motort. Ez azzal járt, hogy egyedül maradtam a köröm során, ez pedig itt nagy hátrányt jelent. Nem tudhatom, hogy egyébként meglett-e volna a pole, de ott elvesztettem egy pár tizedet. Charles eközben remek kört futott” – ismerte el Perez, aki közel három tizedes hátránnyal szorult a második helyre a rajtrácson, de így is megelőzte csapattársát, Max Verstappent.

Hirdetés
 

Pereznek ráadásul az előző menete sem volt tiszta: „A Q3-ban az első körben feszegettem jobban a határokat, és én egy kicsit túlzásba vittem, párszor súroltam is a falat. Szerencsére sikerült mindet átvészelnem, itt pedig ez a lényeg” – ecsetelte kissé zűrös körét.

A vasárnapot illetően a mexikói optimista a Red Bull esélyeit illetően, miközben a csapat zsinórban ötödik futamgyőzelmére hajt idén. „Remélem, harcban lehetünk. Ez egy olyan verseny lesz, ahol a legfontosabb, hogy türelmesek legyünk és hibák nélkül jussunk el a célig” – mondta Perez, akinek tavaly már kifizetődött ez a hozzáállás Bakuban, hiszen azt követően szerezte meg a győzelmet, hogy Verstappen és Lewis Hamilton is kihullott előle.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!