Távozhat a Forma-1-ből a Haas csapata

CIRCUIT DE BARCELONA-CATALUNYA, SPAIN - FEBRUARY 28: Romain Grosjean, Haas VF-20 during the Barcelona February testing II at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 28, 2020 in Circuit de Barcelona-Catalunya, Spain. (Photo by Mark Sutton / LAT Images)
Fotó: Haas F1 Team
A Haas Forma-1-es csapatának tulajdonosa, Gene Haas elismerte, az amerikai istálló jövője leginkább azon múlik, hogy miképp szerepel majd a 2020-as szezon első versenyein.

A Haas csapata 2016-ban debütált a Forma-1-ben, és bár 2018-ban története legjobb eredményét érte el azzal, hogy ötödik lett a konstruktőrök között, tavaly jelentősen visszaesett, és csak az utolsó előtti helyen zárta a bajnokságot.

A Forma-1 csapatai várhatóan a következő hónapokban írják majd alá az új Concorde-egyezményt, és miután 2021-ben jelentősen megváltoznak a száguldó cirkusz szabályai, a dolog egyre sürgetőbb. Ha pedig a Haas is a folytatás mellett dönt, 5 évre el kell köteleznie magát az F1 mellett.

„Lényegében azt várom, hogyan alakul majd a szezonkezdet” – mondta Gene Haas csapattulajdonos a Motorsport.com című lapnak Fontanában.

„Ha erősen kezdjük, akkor talán komoly esély van a folytatásra. De ha egy újabb rossz évünk lesz, akkor talán nem favorizáljuk annyira. 5 éve már itt vagyunk. Ez valójában egy teszt volt – hogy mire is vagyunk képesek 5 év alatt, hogy lássuk, miképp alakul, és aztán eldöntsük, hogyan tovább.”

„Nem azt mondom, hogy nem jövünk vissza. Ki kell értékelnünk a dolgokat. Újabb 5 év nagyon komoly elkötelezettség.”

Haas azt mondja, az elmúlt 5 év alapvetően jót tett az üzletnek, a 2021-es szabályváltozásoktól viszont tartanak egy kicsit.

„Segített ez az 5 év egy kicsit” – mondta a tulajdonos, amikor az F1 üzletükre gyakorolt hatásáról kérdezték. „Sokan megismertek minket az európai piacon, mint ahogy Ázsiában is. Rengeteg vásárlót csábítottunk ki a versenyekre. Szóval jól működött. De azzal, hogy 2021-ben jönnek az új szabályok, a nagy kérdés az, hogy mennyibe fog ez kerülni nekünk?”

„Rengeteg minden változik a Forma-1-ben, és tényleg meg kell kérdezned magadtól, hogy megéri-e bevezetni ezeket. Tudom, hogy mindenki szerint jók a változtatások, de öregem, azért drágák is!”

„Elhiszem, hogy a legjobb szándékkal vezetik be őket, de te a másik oldalon állsz, próbálsz megfelelni nekik, és gazdasági szempontból ez nagyon nehéz.”

Bár hamarosan költségvetési plafont is bevezetnek az F1-ben, Gene Haas szerint ezzel nem fognak sokkal lejjebb menni a költségek.

Arra a kérdésre, hogy az F1-ből származó bevételek megtérítették-e a kiadásaikat, a szakember így felelt: „Határozottan nem érte meg financiális szempontból, ezt elárulhatom.”

„Az üzleti modell nem kedvez a kisebb csapatoknak. Mint mindenki tudja, jelenleg a bevételek 70 százaléka a három topcsapathoz megy, a 30 százalék pedig a maradék hét istállóhoz. Ez nem jó gazdasági modell.”

„Ami minket illet, a Forma-1-es csapatunk üzemeltetési költségeinek egyharmadát térítik csak meg. Szóval üzleti szempontból ez nem túl jó. Nyilván minden csapat más miatt csinálja. Van, akiknél a szponzoráció az elsődleges. A Ferrari már 60 éve csinálja. Viszont ők elegendő pénzt visznek haza, hogy megtérüljön az a 175 millió dollár, sok más csapat viszont ennek a negyedéből működik.”

Fotó: Haas F1 Team

A Haas tulajdonosa azt mondja, kemény küzdelemre számít az idei Forma-1-es idényben.

„A mi autónk kétségkívül nem a leggyorsabb” – fogalmazott a barcelonai tesztekkel kapcsolatban. „A középmezőnyben vagyunk. 7 éve a középmezőnyt 5 másodperc választotta el. Idén 2 másodpercen belül van a teljes mezőny, vagy talán még szorosabb. Az egyetlen jó hír, hogy nem voltunk sokkal lassabb a Ferrariknál, habár a Ferrarik sem voltak minden nap az eredménylista élén.”

„Szóval nagy kihívás. Nehéz sport ez. És elképesztően drága. Nagyon időigényes, és óriási stressz a csapatok számára. És nem is túl előnyös azok számára, akik nincsenek benne a legjobb 4-ben, vagy 5-ben.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!