Távozik a Willamstől Adam Parr - F1VILÁG.HU

Távozik a Willamstől Adam Parr

HIRDETÉS

Távozik a Williamstől az eddig elnöki pozíciót betöltő Adam Parr – jelentette be a grove-i gárda hétfőn reggel hivatalos közleményben. A szakember öt éven át dolgozott azon, hogy az alakulat régi fényében tündököljön.



Távozik a Williamstől az eddig elnöki pozíciót betöltő Adam Parr – jelentette be a grove-i gárda hétfőn reggel hivatalos közleményben.

A csapat által kiadott kommüniké arra nem tér ki, a szakember hol folytatja pályafutását, illetve mi áll távozásának hátterében, az viszont igen, hogy a vállalatot továbbra is Sir Frank Williams csapatfőnök felügyeli majd, munkáját pedig az istálló részvényese, illetve ügyvezetője, Toto Wolff, Alex Burns vezérigazgató, valamint az igazgatótanács tagjai segítik majd.

Williams úgy nyilatkozott, hálás Parrnek az elmúlt öt évben elvégzett munkájáért, és külön köszönet jár azért, amiért eredményesen segédkezett a tavaly lebonyolított technikai átszervezésekben.

„Nagyon hálás vagyok Franknek azért, amiért lehetőséget adott arra, hogy a Williamsnél dolgozzam az elmúlt öt esztendőben” – mondta Adam Parr.

„Egy egyedülálló istállóról van szó, mely több mint 500, szívvel-lélekkel dolgozó tehetséges szakembert foglal magába, nem is beszélve a kiváló partnerekről úgy a Forma-1 berkein belül, mint azon kívül. A Williams készen áll arra, hogy előrelépjen, én pedig minden jót kívánok ehhez.”

Az angol alakulat 2011-ben Forma-1-es történetének leggyengébb idényét teljesítette, és az elmúlt időszakban több kulcsember is távozott a csapattól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!