Friss hírek

Technikai igazgató nélkül a Red Bull Racing

A Red Bull Racing technikai igazgatója, Geoff Willis egyelőre tisztázatlan okok miatt, azonnali hatállyal elhagyta csapatát, erősítette meg Sebastian Vettel, aki jó eséllyel pályázik a futamgyőzelemre hazai versenyén.

A Red Bull Racing technikai igazgatója, Geoff Willis egyelőre tisztázatlan okok miatt, azonnali hatállyal elhagyta csapatát, erősítette meg Sebastian Vettel, aki jó eséllyel pályázik a futamgyőzelemre hazai versenyén.

Azt követően, hogy a Honda évekkel ezelőtt megvált tőle, Geoff a Red Bullhoz igazolt, ahol ismét összeállt a tervezőzseni Adrian Newey-val, akivel komoly sikereket ért el a 90-es évek elején a Williams színeiben.

Willis az RB5 megbízhatóságáért volt felelős, amit a tények alapján sikerült elérnie, ám egyes források szerint az utóbbi időben nem jött túl jól ki Newey-val, ugyanis különbözőek voltak a nézeteik a technikai irányvonalat illetően.

Hirdetés
 

A szakember távozásának okai egyelőre még nem ismertek, sőt nem is ő jelentette be távozását, hanem Vettel árulta el a BBC Radio 5 Live-nak adott nyilatkozatában.

“Geoff rengeteget dolgozott, és neki köszönhetően állunk most ott, ahol állunk. Mindig nagyon nehéz, mikor valaki távozik, azonban kiváló a harmónia a csapaton belül, és ez nem fog kihatni a teljesítményünkre. Tudjuk, mi a dolgunk, és hogy hol akarunk lenni” – mondta Vettel.

Azt hogy menesztették, vagy önszántából távozott, nem tudni, ám a Német Nagydíjnak helyet adó Nürburgringen már arról beszélnek, hogy a Ferrarihoz tart.

Willis folyékonyan beszél olaszuk, és felesége is olasz nemzetiségű, így vélhetően könnyen be tudna illeszkedni a csapatba, akiknek korábban már felajánlotta szolgálatait, de akkor nem éltek vele.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!