Tényleg visszafogja magát a Red Bull, de nem azért, amit Russell állít - F1VILÁG.HU

Tényleg visszafogja magát a Red Bull, de nem azért, amit Russell állít

A Red Bull világbajnok versenyzője, Max Verstappen szerint nem azért fogják vissza magukat a versenyeken, hogy szándékosan ne mutassák meg a bennük rejlő potenciált, ahogyan azt George Russell állítja, hanem egész egyszerűen nem akarják megkockáztatni azt, hogy ne érjenek célba a futamokon.

A minap a Mercedes pilótája, George Russell fogalmazott úgy egy interjúban, szerint a Red Bullok kínosan ügyelnek arra, hogy ne fedjék fel valódi erejüket, nehogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 valamiféle akadályt gördítsen a csapat útjába.

„Biztos, hogy visszafogják magukat” – mondta a brit pilóta a BBC Chequered Flag című podcastjében. „Majdhogynem zavarba jönnek attól, hogy megmutassák teljes potenciáljukat, mert minél gyorsabbnak tűnnek, a sport annál inkább megpróbálja őket visszafogni valahogy.”

 

Verstappen viszont a csapat idei harmadik, melbourne-i győzelme után azt mondta, valóban menedzselik a tempót, ennek azonban egészen más okai vannak.

„Szerintem amúgy sem tehetnek sokat. Próbáljuk a legjobbat nyújtani az autó fejlesztésével, de persze van tempómenedzsment is. Nem igazán tudjuk, senki sem tudja igazán, hogy ezek a kemény gumik meddig tartanának ki, szóval a lényeg, hogy célba érjünk – mivel szerintem volt némi tempóelőnyünk a többiekkel szemben” – magyarázta a címvédő.

„Nincs szükség arra, hogy megpróbáljunk fél másodpercet nyerni körönként, megsemmisítve a gumikat a végén, hiszen soha nem tudhatjuk, bármikor jöhet a biztonsági autó, lehetnek piros zászlók, mint most is. Szóval igen, egyáltalán nem szükséges kockáztatni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Tényleg visszafogja magát a Red Bull, de nem azért, amit Russell állít
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!