Theissen átszervezné a versenyhétvégéket - F1VILÁG.HU

Theissen átszervezné a versenyhétvégéket

HIRDETÉS

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen érdekes javaslattal állt elő, mégpedig azzal, hogy töröljék a szezon közbeni teszteket, és a versenyhétvégék pénteki edzései helyett egy teljes tesztnapot rendezzenek a jövőben.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen érdekes javaslattal állt elő, mégpedig azzal, hogy töröljék a szezon közbeni teszteket, és a versenyhétvégék pénteki edzései helyett egy teljes tesztnapot rendezzenek a jövőben.

A szakember szerint mindez azért lenne indokolt, mert évről évre több verseny kerül majd megrendezésre, ami miatt igencsak be lesz osztva a csapatok ideje.

Már idén is 18 fordulós a bajnokság, ám jövőre újabb helyszín kerül a naptárba, nem is beszélve arról, hogy számos ország pályázik a Forma-1-be, így hamarosan 20 állomásra kell ellátogatnia a mezőnynek.

A csapatvezetők már korábban aggodalmukat fejezték ki a sűrű program miatt, azonban Theissen úgy gondolja, a szezonközi tesztek eltörlése lehetővé tenné, hogy minél több új helyszín kapjon helyet a bajnokságban.

A német szakember azt javasolja, hogy a versenyhétvégék pénteki edzései helyett egy teljes tesztnapot rendezzenek az adott helyszínen, ami valamelyest pótolná a szezon közi gyakorlatozást, és komolyan csökkentené a – logisztikai és egyéb járulékos – költségeket.

“Úgy gondolom, hogy lenne értelme, mert amúgy is mindent magunkkal viszünk a versenyekre” – mondta Theissen.

“Olyan pályákon tesztelhetnénk, melyeken a pontokért harcolhatunk a hétvégéken. Ez sokkal érdekesebbé tenné az eredményeket. Továbbá még többet nyújthatnánk a rajongóknak.”

Bár a német szakember támogatja a versenynaptár bővítését, bevallotta, akármit is tesztnek, húsz versenynél többet alig, ha lehetne rendezni egy szezonban a Forma-1-ben.

“Véleményem szerint a 20 verseny a határ” – tette hozzá Theissen, aki azzal is tisztában van, hogy ha módosítják a versenyhétvégék programját, akkor a betétszériák menetrendjét is át kell szervezni, ami komoly feladat elé állítaná a szakembereket.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!