Theissen óvatos Heidfelddel kapcsolatban - F1VILÁG.HU

Theissen óvatos Heidfelddel kapcsolatban

HIRDETÉS

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, néhány versenyt még várni szeretne, hogy biztosan kijelenthesse:, Nick Heidfeld sikeresen túljutott a szezon eleji nehézségeken.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, néhány versenyt még várni szeretne, hogy biztosan kijelenthesse:, Nick Heidfeld sikeresen túljutott a szezon eleji nehézségeken.

A német versenyző számára borzalmasan kezdődött az év, ugyanis egyszerűen képtelen volt tartani a lépést csapattársával az időmérő edzéseken, mert – mint később kiderült – nem tudta megfelelő hőmérsékletre hevíteni abroncsait az első körökben.

Heidfeld azonban az elmúlt versenyeken sokat javított időmérő teljesítményén, amit az is bizonyít, hogy az előző négy futamon ő szerezte a legtöbb pontot a mezőnyben, így jelenleg hét ponttal lemaradva márkatársa mögött, az ötödik helyen áll az összetettben.

Bár javuló teljesítménye egyre inkább az sejtteti, hogy jövőre is ő marad Kubica csapattársa a BMW-nél, Theissen óvatosan nyilatkozik, és néhány futamot még várni szeretne, hogy kijelenthesse, a német pilóta valóban túljutott a nehézségeken.

Arra a kérdésre, hogy meglepte-e Heidfeld feltámadása az elmúlt versenyeken, Theissen a következőket felelte az Autosportnak: “Bíztam benne, hogy javítani tud a teljesítményén, de várni szeretnék még néhány futamot.”

“Biztos vagyok benne, hogy sikerült javítani a helyzeten, de ez egy hosszú folyamat, egyik hétről a másikra semmi nem változik meg drasztikusan. Éppen ezért szisztematikusan kell dolgoznia, és úgy is dolgozik. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan még eredményesebb lesz.”

A BMW-nek a hírek szerint mindkét versenyzőjére opciója van a 2009-es idényre, és a döntésre már nem kell sokat várni, a vezetőség vélhetően a nyári szünet után, szeptember elején jelenti be a csapat jövő évi felállását.

Theissen azonban elmondta, még maga sem tudja, mikor döntenek versenyzőikről. “Nem tudok pontos időpontot mondani.”

Heidfeld a vasárnapi Magyar Nagydíjat csak a tizenötödik helyről kezdheti meg, miután az idei évben először már az első etapban kiesett. A német versenyzőnek azonban van mentsége, ugyanis utolsó gyorskörén Bourdais feltartotta, aki később öt rajthelyes büntetést kapott a sportfelügyelőktől.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!