Tilke: Komoly erőpróba vár Austinban a mezőnyre - F1VILÁG.HU

Tilke: Komoly erőpróba vár Austinban a mezőnyre

HIRDETÉS

Komoly kihívás elé állítja majd a Forma-1 mezőnyét a hétvégi Amerikai Nagydíjnak otthont adó texasi versenypálya – állítja a létesítmény tervezője, Hermann Tilke.


Komoly kihívás elé állítja majd a Forma-1 mezőnyét a hétvégi Amerikai Nagydíjnak otthont adó texasi versenypálya – állítja a létesítmény tervezője, Hermann Tilke.

A Circuit of The Americas nevű versenypálya a szakember szerint igazi erőpróbát jelent majd a versenyzőknek és a csapatoknak, több olyan kanyar is található ugyanis rajta, amilyenekkel korábban még nem találkoztak.

„Úgy gondolom, van néhány igencsak nehéz szakasza a pályának, és remélhetőleg ez lesz az egyik legnagyobb kihívást jelentő vonalvezetés” – mondta Hermann Tilke.

„Az 1-es kanyarhoz meredeken kell felmenni, és aztán egy hirtelen lejtő következik, a pilóták tehát nem látják a kanyar csúcspontját. Azt gondolom, a versenyzők sokat hibáznak majd itt a szabadedzéseken, de mivel ők a világ legjobbjai, gyorsan megtanulják majd.”

„Az első kanyart egy kacskaringós rész követi, ami nagyon gyors. A szintkülönbségek folyamatosan változnak, és van egy olyan kanyar is, mely kifelé lejt mindkét oldalon. Nem lesz könnyű beállítani az autókat, és a gumik működtetése is nehézkes lehet. Szóval lehetnek problémák az abroncsokkal, ami izgalmas versenyt eredményezhet.”

Tilke hozzátette, véleménye szerint bőven lesz lehetőségük az előzésre a versenyzőknek, de előre lehetetlen megjósolni, milyen izgalmakat láthatunk majd.

„Szerintem ez egy kiváló pálya, de meg kell várnunk, mit mondanak a versenyzők. Előzni csak akkor lehet, ha egy gyorsabb pilóta egy lassabb mögött van. Ha ennek az ellenkezője a helyzet, akkor az előzés nem fog bekövetkezni…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!