Titokban tesztelt Monzában a Ferrari, az autó fényezése is megváltozhat - F1VILÁG.HU

Titokban tesztelt Monzában a Ferrari, az autó fényezése is megváltozhat

HIRDETÉS
Idei második filmforgatási napját is megtartotta a Ferrari Forma-1-es csapata – az olasz istálló Monzában vitte pályára az F1-75-ös kódjelű modellt, ahol a csapatnak lehetősége kínálkozott arra is, hogy kipróbálja a Spanyol Nagydíjra szánt fejlesztések némelyikét.
Ferrari, Filming Day, F1-75, Charles Leclerc, Monza

A Ferrari ezúttal meglehetősen nagy titokban szervezte le privát tesztnapját, a monzai versenypálya területére pedig senki sem léphetett be, mindössze egyetlen nem hivatalos fotó, illetve egy, a csapat által közzétett fénykép látott napvilágot a filmforgatási napról. 

A maranellóiak idei autójával Charles Leclerc körözhetett délelőtt, a privát teszt célja pedig az volt, hogy az istálló új filmanyagokat készítsen autójáról. Erre azért volt szükség, mert az olasz istálló nemrég felbontotta megállapodását a Kaspersky nevű orosz vállalattal az Ukrajnában zajló háború miatt. A Ferrari idei első filmforgatási napját még a szezont megelőzően, Barcelonában tartotta, ahol a cél logói még szerepeltek a versenyautón.

A tesztnapon a szabályok szerint 100 km-t tehetett meg a Scuderia, ez Monzában 17 körnek felel meg. A filmanyagok gyártása mellett pedig természetesen lehetőség kínálkozhatott arra is, hogy a következő versenyre hangoljon egy kicsit a csapat: ahogyan arról lapunk is beszámolt, az olasz istálló egy komoly fejlesztési csomaggal érkezik a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjra.

Bár az istálló által közzétett fotón nem voltak észrevehető változások az autón, jó eséllyel kipróbált néhány újítást a Ferrari Monzában. A teljesítménynövelés mellett fő cél az is, hogy megszabaduljanak némi súlytól, hogy minél közelebb tudjanak kerülni a 798 kg-os minimumsúlyhoz.

A hírek szerint egyébként a következő versenyre a Ferrari fényezése is megváltozhat a súlycsökkentés jegyében, ennek hála mintegy 700 grammtól szabadulhat majd meg a csapat. Úgy tudni, a színséma módosulása nem lesz egyértelműen észrevehető, csupán bizonyos fényviszonyok mellett tűnhet fel a rajongóknak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!