Több csapatot is támogathat a Honda - F1VILÁG.HU

Több csapatot is támogathat a Honda

HIRDETÉS

Nem exkluzív megállapodást kötött a Hondával a Forma-1 egyik legpatinásabb alakulata, a McLaren, így a japán vállalat 2015-ös visszatérése után több csapatot is elláthat majd motorjaival.


Nem exkluzív megállapodást kötött a Hondával a Forma-1 egyik legpatinásabb alakulata, a McLaren, így a japán vállalat 2015-ös visszatérése után több csapatot is elláthat majd motorjaival.

A felek magyar idő szerint csütörtök délelőtt jelentették be, hogy 2015-ben egyesítik erőiket, hogy az új motorformula stabilizálódását követően győzelmekért és világbajnoki címekért szálljanak harcba.

A McLaren ügyvezető-igazgatója, Jonathan Neale azonban elárulta, mindez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a wokingi gárdának osztoznia kell majd a Hondán más Forma-1-es csapatokkal – a japán manufaktúra ugyanis készen áll arra, hogy több alakulatot is ellásson V6-os turbómotorjaival 2015-től.

Amikor a szakember az AUTOSPORT című angol szaklap munkatársa arról faggatta, mennyi esélye van annak, hogy a Honda 2015-ben, vagy 2016-ban több csapatot is ellát motorokkal, Neale így felelt: „Jobb volna, ha erre a Honda adna választ, viszont minden motorgyártó úgy érkezik meg a Forma-1-be, hogy tudja, lehetnek elvárások velük szemben, így készen állnak arra, hogy több mint egy csapatot támogassanak.”

„Nem kergetünk illúziókat, és sok munka vár ránk, hogy felkészüljünk 2015-re. De ez a szerződés nem exkluzív ebben a tekintetben.”

Habár a Hondának jövőre lehetősége lesz arra, hogy figyelemmel kísérje a többi gyártó szereplését a Forma-1-ben, Neale szerint ez nem jár majd akkora előnnyel, mint azt sokan gondolják. A szakember emellett kifejtette, egyelőre nincsenek tervek arra vonatkozóan, hogy 2014-ben a pályán is teszteljék az új motort, noha egy régebbi autóval erre a szabályok szerint lehetőségük volna.

„Nem, egyelőre nincsenek ilyen tervek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!