Todt: A demokráciában a bevétel alapján adóznak - F1VILÁG.HU

Todt: A demokráciában a bevétel alapján adóznak

HIRDETÉS

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke úgy véli, helyesen jár el a testület azzal, hogy a következő évben jelentősen megemeli a nevezési díjakat a Forma-1-ben.


Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke úgy véli, helyesen jár el a testület azzal, hogy a következő évben jelentősen megemeli a nevezési díjakat a Forma-1-ben.

A szövetség múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy a királykategória csapatainak 2013-ban jóval többet kell fizetniük az F1-es bajnokságban való részvételért, mint korábban, sőt, a versenyzők szuperlicenszeinek díjai is emelkednek.

A hivatalos tájékoztatásból kiderül, hogy a konstruktőri címet megnyerő csapatnak több millió dollárral kell majd többet fizetnie, Jean Todt szerint azonban helyesen teszik, hogy így próbálnak meg bevételre szert tenni, hiszen ezáltal nem hozzák nehéz helyzetbe a kisebb csapatokat – azoknak ugyanis kevesebbet kell majd átutalniuk a testület kasszájába.

„Nagyon sok mindent írtak a sajtóban erről, ezek egyáltalán nem fedik a valóságot” – mondta Todt az Autosportnak a minap.

„Jelenleg 309 000 eurós nevezési díj van, illetve ezen felül különböző díjak [az időmérésért és az időjárás-jelentésekért], melyek körülbelül 400 000 euróra rúgnak. Tehát körülbelül 750 000 euróról van szó, azaz mintegy 1 millió dollárról.

„A kisebb csapatok kevesebbet fizetnek majd: 5-800 000 dollárt. A tizenkét csapat közül ez mintegy hat csapatot érint. A nagyobb bevételhez jutó nagycsapatok többet fizetnek. Minden demokratikus országban a jövedelem alapján kell adót fizetni.”

„A versenyzői engedélyeket illetően ugyanez a koncepció. Van egy 10 000 dolláros alapösszeg, illetve minden pontért tovább 1000 dollárt kell fizetni. Hogy ez magas-e? Örülök, hogy a versenyzők jól keresnek, hiszen megérdemlik, de ha évi 20-30 milliót kapnak, akkor kétlem, hogy problémát okoz 250 000 dollár kifizetése. Ha egy versenyzőnek nincs fizetése, akkor 10 ezer dollárba kerül a licensze.”

Todt szerint a nevezési díjak emelése, illetve az ebből származó bevétel alapvető fontossággal bír az FIA jövője szempontjából.

„Azt hiszem, tisztességesen járunk el, szükségünk van a pénzre ahhoz, hogy a szervezeten belüli egyéb tevékenységekhez létre tudjuk hozni programjainkat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!