Friss hírek

Todt: Olyan autókra van szükség, melyekkel esőben is lehet versenyezni

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt szerint a jövőt szem előtt tartva mindenképpen fontos lenne, hogy olyan versenyautók legyenek a Forma-1-ben, melyekkel esőben is lehet versenyezni.

Az augusztus végi Belga Nagydíjon el sem tudott rajtolni a mezőny, az esős körülmények között mindössze pár kört tettek meg a versenyzők a biztonsági autó mögött. Végül fél pontokat osztottak, a történtek miatt pedig rengeteg kritika érte a versenyirányítást és az FIA-t.

Bár sokan nem a verseny elhalasztását, inkább a pontosztást kritizálták, az FIA elnöke, Jean Todt szerint mindenképpen fontos lenne, hogy a jövőben úgy alakítsák ki a szabályokat, hogy olyan autók szülessenek, melyekkel esőben is lehet versenyezni.

„Sokan voltak, akik kritizálták a döntést, hogy nem versenyeztünk Spában, de mi lett volna, ha a rajt után van egy balesetünk 10 autóval, és versenyzők sérültek volna meg, vagy még ennél is rosszabb dolog történt volna? Lemészároltak volna bennünket. És ha nem is lettek volna sérülések, akkor is kritizáltak volna minket” – fogalmazott Todt, aki szerint muszáj lesz lépéseket tenni.

„A 2025-ös szabályokkal kapcsolatban muszáj lesz úgy gondolkodnunk, hogy olyan autóink legyenek, melyeket lehet esőben is vezetni.”

„Emlékeznek még [Niki] Laudára, mit csinált 1976-ban, Fujiban? Ő volt az egyetlen versenyző, aki úgy döntött, nem áll rajthoz az esőben. Manapság minden versenyző úgy gondolkodik, ahogy Lauda akkor.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!