Todt szerint még semmi nincs veszve - F1VILÁG.HU

Todt szerint még semmi nincs veszve

HIRDETÉS

Jean Todt szerint továbbra is partiban vannak az idei bajnoki címért a McLarennel, bár csalódottan kellett elhagyniuk a Nürburgringet. Az olasz alakulat már a zsebében érezhette a győzelmet, ám végül csak a második helyen végzett.

Jean Todt szerint továbbra is partiban vannak az idei bajnoki címért a McLarennel, bár csalódottan kellett elhagyniuk a Nürburgringet. Az olasz alakulat már a zsebében érezhette a győzelmet, ám végül csak a második helyen végzett.

Azt követően, hogy az elmúlt két versenyt megnyerte, az olasz alakulat várhatta az élről a vasárnapi Európa Nagydíjat. A Ferrari győzelmi esélyei azonban egy mechanikai probléma és a váltakozó időjárás miatt elúsztak, így végül Alonso ünnepelhetett a dobogó legmagasabb fokán.

Kimi Raikkönen versenyének egy hidraulikus probléma vetett véget, miközben Massa és Alonso mögött a harmadik helyen autózott, így a közte és a bajnokság élén álló Hamilton között maradt a 18 pont.

Csapattársa, Felipe Massa már-már zsebében érezhette a győzelmet, mikor tíz körrel a vége előtt ismét leszakadt az ég. Bár az utolsó kiállás után az élre tért vissza a brazil, az intermediate abroncsokon fellépő hatalmas vibráció miatt nem tudta tartani a mögötte hihetetlen agresszivitással autózó Alonsót, aki öt körrel a futam vége előtt elment mellette és elhappolta tőle a győzelmet.

Mindezek ellenére Massa faragott hátrányából Hamiltonnal szemben, aki pont nélkül hagyta el a Nürburgringet. Bár a Ferrari csalódottan nyilatkozott a versenyt követően, Todt elmondta, nincs olyan nagy baj, ugyanis mindkét versenyzője harcba szállhat még a bajnoki címért a szezon hátralévő részében.

“Még hét verseny hátra van. Láthattuk ma, hogy Hamilton nem szerzett pontot, és máris másképp néz ki a bajnokság állása” – mondta Todt. “Raikkönen lemaradása 18 pont az élen álló Hamiltonnal szemben, de még hét verseny hátra van, és elég jó az autónk ahhoz, hogy minden egyes futamon harcba szállhassunk a győzelemért. Éppen ezért, ha jól végezzük a dolgunkat, akkor még minden lehetséges.”

“Nem hiszem, hogy ez bármin is változtatna. A továbbiakban is legalább olyan keményen kell dolgoznunk, ahogy azt korábban tettük. Sürgősen meg kell oldanunk a megbízhatósági problémákat, de tisztában vagyunk azzal, mely területeken kell javítanunk, és hova kell fókuszálnunk az energiánkat.”

“Ahogy azt már korábban is mondtam, meg kell néznünk, mi történt pontosan. Egy hidraulikus probléma lépett fel Kimi autójában, melynek következtében leállt. Sajnálatos, ami történt, de ez a mi felelősségünk. Úgy gondoljuk, hogy ugyanaz a probléma lépett fel, mint Magny-Cours-ban az edzésen” – tette hozzá a francia szakember.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!