Toto Wolff pénteken találkozik az új FIA-elnökkel - F1VILÁG.HU

Toto Wolff pénteken találkozik az új FIA-elnökkel

HIRDETÉS
A legfrissebb hírek szerint pénteken találkozik majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben megválasztott új elnökével Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Úgy hírlik, a német istállónál Michael Masi versenyigazgató leváltását szeretnék elérni.
Toto Wolff Mercedes

Ahogyan arról nemrég lapunk is beszámolt, a Nemzetközi Automobil Szövetség a héten kezdte meg a tavalyi szezonzáró versenyen, az Abu Dhabi Nagydíjon történt vitás események kivizsgálását. Úgy tudni, a szövetség Michael Masi és a versenybírók mellett a versenyzőket és a csapatok képviselőit is szeretné meghallgatni, a tervek szerint pedig a Motorsport Világtanács (WMSC) február 3-i üléséig le is akarják zárni a vizsgálatot.

A BBC és a Sky Sports értesülései szerint ezen a vizsgálaton múlhat, hogy Lewis Hamiton folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben az előttünk álló idény során.

Az Express című lap úgy tudja, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pénteken találkozik majd az új FIA-elnökkel, Mohamed Ben Sulayemmel. A lap szerint a Mercedesnél szeretnék elérni azt, hogy a szövetség eltávolítsa posztjáról Michael Masi versenyigazgatót.

A Sky Sports szerint Masi munkájával több más csapat is elégedetlen volt az elmúlt években, a Reuters és a BBC pedig úgy tudja, az ausztrál szakember pozíciója szinte védhetetlen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Toto Wolff pénteken találkozik az új FIA-elnökkel
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!