Friss hírek

Tovább egyeztetnek az F1-es sprintfutamokról

BAHRAIN INTERNATIONAL CIRCUIT, BAHRAIN - MARCH 12: The cars of Charles Leclerc, Ferrari SF21, and Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21 during the Bahrain March testing at Bahrain International Circuit on Friday March 12, 2021 in Sakhir, Bahrain. (Photo by Sam Bloxham / LAT Images)
Csütörtök este találkoztak a Forma-1 elnök-vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival a száguldó cirkusz versenyzői, a meetingen pedig az idei évre tervezett sprinfutamokról is egyeztettek.

Ahogyan arról már korábban lapunk is beszámolt, a tervek szerint az idei szezonban három helyszínen is rövid sprintfutamok váltják a szokásos időmérő edzéseken.

Az eredeti tervek szerint Montrealban, Monzában és Interlagosban változtatnának a hétvégék formátumán, ám az elmúlt napokban olyan híreket is lehetett hallani, melyek szerint Silverstone lesz az egyik kijelölt helyszín.

Pierre Gasly, az AlphaTauri versenyzője elárulta, egyeztettek a témában tegnap.

„Beszéltünk róla. Nem akarom nyilvánosságra hozni a részleteket, de volt ez az egyeztetés, hogy mindannyian lássuk, hogy előre tudjuk-e vinni a sportot, és javítani tudunk-e a show-n a rajongók számára – hiszen mindannyian ezt akarjuk” – mondta a francia pilóta.

„A fő cél, hogy javítsunk a versenyzésen. Szerintem minden versenyző egyetért abban, hogy próbáljuk meg közelebb hozni az autók teljesítményét, hogy javítsunk a show-n. És az F1 idén szeretné kipróbálni a sprintversenyeket, hogy látványosabbá tudjuk-e tenni a hétvégéket a TV-nézők, vagy a pályára kilátogatók számára. Szerintem érdekes lesz. Pár alkalommal kipróbáljuk, aztán meglátjuk, milyen.”

Daniel Ricciardo és Fernando Alonso is úgy nyilatkozott, támogatják az ötlet kipróbálását.

A sprintfutamokat szombaton tartanák, és egy hagyományos időmérő előzné meg őket pénteken. A sprintverseny aztán a vasárnapi főfutam rajtsorrendjéről döntene.

A pontos részletekről tovább folynak az egyeztetések, így még azt sem lehet tudni, hogy osztanának-e pontokat ezeken a rövid futamokon.

„A promóterek szempontjából értem, miért akarják megpróbálni” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Mindig millió ok van arra, hogy miért ne csináljunk valamit. De szerintem ez a koncepció érdekes.”

„Olyasvalami ez, amit, ha a promóterek szeretnének kipróbálni, mi támogatjuk őket ebben.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, valamint a McLarent irányító Andreas Seidl ugyancsak jelezték, támogatják a javaslatot.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!