Friss hírek

További büntetés vár Hamiltonra?

Azt követően, hogy újratárgyalták a szezonnyitón történteket, és kiderült, hogy Lewis Hamilton félrevezette a stewardokat, mert elhallgatott fontos részleteket a Trulli-féle előzéssel kapcsolatban, a brit pilóta további büntetésre számíthat.

Azt követően, hogy újratárgyalták a szezonnyitón történteket, és kiderült, hogy Lewis Hamilton félrevezette a stewardokat, mert elhallgatott fontos részleteket a Trulli-féle előzéssel kapcsolatban, a brit pilóta további büntetésre számíthat.

A melbourne-i stewardok csütörtökön ismét összeültek a szezon második futamának helyet adó Sepangban, hogy már az új bizonyítékok – rádiófelvételek birtokában – újból meghallgassák az érintett feleket a szezonnyitó utolsó köreiben történtekről, mikor Jarno Trulli vitatott körülmények között előzte vissza Hamiltont a biztonsági autó mögött, ami a harmadik helyébe került.

A meghallgatáson bizonyosságot nyert, hogy Hamilton és a csapatmenedzser, Dave Ryan félrevezette a stewardokat még Melbourne-ben, ugyanis mindketten egy-egy határozott nemmel válaszoltak arra a kérdésre, hogy a csapat utasította-e a brit versenyzőt arra, hogy engedje vissza maga elé Trullit.

A felvételek ugyanis minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a McLaren kétszer is felszólította versenyzőjét arra, hogy engedje maga elé ellenfelét, aki néhány kanyarral korábban kicsúszott a pályáról a biztonsági autó mögött.

Hamiltont ezért kizárták az Ausztrál Nagydíjból, és elvették harmadik helyezését, amit visszakapott Trulli. A történetnek azonban még nincs vége, ugyanis az FIA sajtósa elárulta, hogy a brit versenyző további büntetésre számíthat.

“Még nem zártuk ki annak a lehetőségét, hogy további lépéseket teszünk” – mondta.

Eközben olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint a McLaren felfüggesztette állásából Dave Ryant, akit Hamilton mellett szintén hazugsággal vádolnak. A wokingi gárda egyelőre nem kívánta kommentálni a híreket, de a BBC információi szerint a szakember már a pénteki első szabadedzés alatt elhagyta a maláj ringet.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh részt vesz a pénteki sajtótájékoztatón, ahol nagy valószínűséggel erről is faggatják majd, kérdés már csak az, hogy válaszolni fog-e a témát érintő kérdésekre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!