Továbbra is osztoznak adataikon Mercedes versenyzői - F1VILÁG.HU

Továbbra is osztoznak adataikon Mercedes versenyzői

HIRDETÉS

A továbbiakban is felhasználhatják egymás adatait a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői, noha az eddig látottak alapján idén egymás legfőbb ellenfeleivé válhatnak.


A továbbiakban is felhasználhatják egymás adatait a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői, noha az eddig látottak alapján idén egymás legfőbb ellenfeleivé válhatnak.

Lewis Hamilton Bahreinben úgy nyilatkozott, gyakorlatilag semmissé vált az az előny, amit csapattársával szemben kidolgozott Malajziában a gumikezelés és üzemanyag-használat tekintetében, Nico Rosberg és mérnöki gárdája ugyanis alaposan kielemezte telemetriai adatait.

A 2008-as év legjobbja úgy nyilatkozott, a kínai versenyhétvége előtt ő is hasonlóképp tesz majd, Bahreinben ugyanis – bár legyőzte őt – csapattársa, Rosberg gyorsabbnak bizonyult nála.

A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff a minap egy nyilatkozatában világossá tette, a csapatnál nem lesz felosztottság a jövőben sem.

„Ezt a nyílt információáramlási politikát folytatni fogjuk a továbbiakban is. Ez egy szabály, hogy a garázs mindkét fele átlátható mindkét oldal számára” – mondta a szakember.

„Viszont reálisan kell látnunk a dolgokat. A versenyzők nyilván megpróbálnak mindenből előnyt kovácsolni, szóval talán egy kicsit visszafogják magukat az időmérő edzés utolsó pillanatáig, ami teljesen normális.”

„Azonban nem fog előfordulni olyan, hogy a garázs egyik oldalán kidolgoznak valamit, és az információt nem osztják meg, mert mindkét pilótánk pontosan tudja, hogy a csapat érdeke az első. Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az élen tartózkodunk, és szeretnénk megtartani ezt a csapatszellemet és filozófiát.”

Nico Rosberg elárulta, véleménye szerint a szabad információáramlás a legjobb módja annak, hogy megelőzzenek bizonyos problémákat.

„Minden nyitott. Minden látható és fellelhető csapaton belül. Az a helyzet, hogy annyi adat áll rendelkezésünkre, hogy lehetetlen mindent megvizsgálni” – mondta a német tehetség, aki jelenleg élen áll a bajnoki összetettben.

„Nagyon sok időt töltünk a mérnöki szobában, olyannyira optimalizálunk minden egyes részletet, hogy a csapattársad gyakorlatilag nem tud mindent figyelemmel kísérni.”

„Folyamatosan vannak apró dolgok, melyeket találunk – de túl sok van ezekből. Szóval minden ott hever az asztalon, és ennek így is kell lennie.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!