Friss hírek

Trénere szerint Alonso nem készül a visszavonulásra

Nem pályafutása utolsó Forma-1-es idényeként tekint az előttünk álló évadra Fernando Alonso – ezt mondja a versenyző trénere, Fabrizio Borra.


Nem pályafutása utolsó Forma-1-es idényeként tekint az előttünk álló évadra Fernando Alonso – ezt mondja a versenyző trénere, Fabrizio Borra.

A 35 esztendős Alonso szerződése az idei szezon végén lejár a McLaren-Hondánál, a spanyol pedig többször kifejtette már, csak akkor marad a száguldó cirkuszban, ha örömét leli a versenyautók vezetésében.

Fabrizio Borra, Alonso trénere a minap egy interjúban elárulta, a kétszeres világbajnok továbbra is motivált és sikerre éhes.

„Én nem látom azt Fernandón, hogy úgy készül az idei szezonra, mintha az lenne számára az utolsó az F1-ben” – mondta a szakember a Cadena Cope nevű spanyol rádiónak.

„Nagyon keményen dolgozik, ahogy pályafutása első éveiben is. Nagyon higgadtnak és motiváltnak látom őt.”

Bár Zak Brown, a McLaren ügyvezetője nemrég azt mondta, a brit istállónak nem sok esélye lesz a győzelemre idén, Borra kifejtette, Alonso minden szezonra pozitívan készül.

„Mi mindig úgy készülünk az első tesztre, hogy biztosak vagyunk abban, pozitívan alakul majd az év. Ugyanolyan a mentális koncentráció, mint amikor a vb-címért harcolunk.”

„Fernando napi 6 órát edz. A fiatal versenyzők fizikai felkészülése sokat változik, a veterán pilótáké viszont nem annyira. Fernando hasonló tervek szerint dolgozik, mint akkor, amikor bemutatkozott az F1-ben. Akkoriban még megterhelőbb volt vezetni a versenyautókat, mint 2017-ben lesz, annak ellenére, hogy a kanyarsebesség miatt idén nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve a versenyzők, mint az elmúlt években.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

Trénere szerint Alonso nem készül a visszavonulásra
Verstappen: Érezhetően más az új Red Bull
Jövő csütörtökön tart bemutatót a Haas F1-es csapata
F1Világ YouTube
Készülj az F1-es szezonra magyar riportfilmekkel!
Perez: Van potenciál az új Red Bullban!