Friss hírek

Trulli vezetésével, Toyota első sor Bahreinben

Jarno Trulli fantasztikus kört teljesítve, megszerezte a pole pozíciót az időmérő edzésen Bahreinben. A Toyota olasz pilótáj mögött csapattársa, Timo Glock végzett, így a kölni bázisú csapat duója indulhat az első sorból a versenyen. A harmadik Vettel lett a Red Bullal.

Jarno Trulli fantasztikus kört teljesítve, megszerezte a pole pozíciót az időmérő edzésen Bahreinben. A Toyota olasz pilótáj mögött csapattársa, Timo Glock végzett, így a kölni bázisú csapat duója indulhat az első sorból a versenyen. A harmadik Vettel lett a Red Bullal.

Hatalmas hőség fogadta a versenyzőket a szezon negyedik állomásának helyet adó Bahreini Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén. A levegő hőmérséklete 38, míg az aszfalté 51 celsius fok volt a kezdésnél.

Első etap

Ahogy arra a délelőtti szabadedzést követően számítani lehetett, már az első etapban hatalmas volt a küzdelem, az idők nagyon közel voltak egymáshoz, az első tíz simán egy másodpercen belül volt.

A Ferrari kiválóan kezdett, sokáig Felipe Massa és Kimi Raikkönen állt az élen az első húsz perces tréningen, majd a McLaren duója is pályára gördült, és át is vette a vezetést. Nem sokkal később a Toyota párosa ugrott az élre, ám a tűzijáték az utolsó percekre maradt.

Végül aztán az elmúlt futam győztese, Sebastian Vettel állt az élre, és 1:32.680-es idejével megnyerte az első etapot. A német pilótát Jarno Trulli követte a második helyen, a bajnoki címvédő, Lewis Hamilton előtt.

Bár a Brawn GP pilótái sokáig sehol sem voltak, Jenson Button, és Rubens Barrichello végül könnyedén bejutottak a második etapba a negyedik, illetve az ötödik pozícióban. A Ferrari párosának sem voltak nehéz percei, végig az első tízben maradtak, és ellenfeleiknél egyel kevesebb kört futottak, így sikerült spórolniuk a gumikkal a későbbi etapokra.

Miközben csapattársa megnyerte az első tréninget, Mark Webber az utolsó előtti pozícióban végzett, és kiesett. A Red Bull ausztrál pilótáját utolsó mért körén csúnyán feltartotta Adrian Sutil, ezért nem sikerült neki a továbbjutás. Bár a Force India autóira felkerült az új diffúzor, a csapat mindkét versenyzője idő előtt búcsúzott.

Az első etap után a következő versenyzők búcsúztak: Adrian Sutil (Force India), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Giancarlo Fisichella (Force India), Mark Webber (Red Bull Racing), és Sebastien Bourdais (Toro Rosso).

Második etap

Vettel ott folytatta, ahol az első etapban abbahagyta, és egyetlen mért körével magabiztosan megnyerte a második tréninget, ahogy azt az egy héttel ezelőtt megrendezett kínai futamon is tette, mikor végül a pole pozíció is az övé lett.

A német versenyző kivételével mindenki kihajtott az utolsó percekben, de még így sem tudták megszorongatni a második etapban. A Toyota versenyzői kiváló tempót diktáltak, és Glock, Trulli sorrendben felugrottak a második, illetve a harmadik helyre.

A negyedik pozícióban Raikkönen végzett, aki mögött a Brawn GP pilótái sorakoztak fel. Alonso a hetedik hellyel bekerült a harmadik etapba, ám csapattársa, Nelsinho Piquet utolsóként kiesett, ahogy a McLarennél is csak Hamilton jutott tovább.

A BMW Sauber egyszerűen bárhogyan is próbálkozott, képtelen volt bekerülni az első tízbe, így mind Robert Kubica, mind Nick Heidfeld idő előtt feladta a küzdelmet.

A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Heikki Kovalainen (McLaren), Kazuki Nakajima (Williams), Robert Kubica (BMW Sauber), Nick Heidfeld (BMW Sauber), és Nelsinho Piquet (Renault).

Harmadik etap

Az első mért körök után a két Toyota állt az élen, Trulli, Glock sorrendben. A harmadik Button volt a Brawn GP-vel, akit a második etap győztese, Vettel követett, míg a Ferrari versenyzői, Alonso és Hamilton mögött, csak az utolsó helyeken kullogtak.

A döntés azonban a tréning utolsó két percére marad. Button utolsó mért körén megfutott 1:34.044-es idejével átvette a vezetést ideiglenesen, azonban nem örülhetett sokáig, mert először Glock, majd Trulli is megelőzte, sőt a végén még Vettel is bejött elé a harmadik helyre.

A Toyota párosa tehát megszerezte az első két helyet, így a japán vezetés boldog lehet, ugyanis versenyzői az első sorból vághatnak neki a holnapi megmérettetésnek. A második sorból az eddigi futamgyőztesek, Vettel és Button rajtolhatnak.

Hamilton az ötödik lett a McLarennel, míg a Ferrari párosa csak Alonso mögött a nyolcadik, illetve az “utolsó”, tízedik helyen végzett.

Bahreini Nagydíj, időmérő:


1. Trulli Toyota 1:32.779 1:32.671 1:33.431
2. Glock Toyota 1:33.165 1:32.613 1:33.712
3. Vettel Red Bull 1:32.680 1:32.474 1:34.015
4. Button Brawn 1:32.978 1:32.842 1:34.044
5. Hamilton McLaren 1:32.851 1:32.877 1:34.196
6. Barrichello Brawn 1:33.116 1:32.842 1:34.239
7. Alonso Renault 1:33.627 1:32.860 1:34.578
8. Massa Ferrari 1:33.297 1:33.014 1:34.818
9. Rosberg Williams 1:33.672 1:33.166 1:35.134
10. Raikkonen Ferrari 1:33.117 1:32.827 1:35.380
11. Kovalainen McLaren 1:33.479 1:33.242
12. Nakajima Williams 1:33.221 1:33.348
13. Kubica BMW-Sauber 1:33.495 1:33.487
14. Heidfeld BMW-Sauber 1:33.377 1:33.562
15. Piquet Renault 1:33.608 1:33.941
16. Sutil Force India 1:33.722
17. Buemi Toro Rosso 1:33.753
18. Fisichella Force India 1:33.910
19. Webber Red Bull 1:34.038
20. Bourdais Toro Rosso 1:34.159

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!