Költségplafon-ügy

Tsunoda harmadik rajtbüntetését kapja Monzában

Újabb rajtbüntetést kapott az Olasz Nagydíj helyszínén, Monzában az AlphaTauri versenyzője, Yuki Tsunoda.

A japán pilóta eleve 10 rajthelyes büntetés tudatában érkezett meg az olasz versenyhelyszínre, a zandvoorti hétvégén összegyűjt ugyanis az öt vezetési kihágásért járó megrovása, pénteken ráadásul kiderült, autójában több motorkomponenst is kicserélt a csapat.

Tsunoda aztán az Olasz Nagydíj pénteki második szabadedzésén keveredett egy újabb incidensbe, nem vette figyelembe ugyanis a sárga zászlókat a pálya 5-ös kanyarjában, és nem lassított le kellőképpen.

Hirdetés
 

A versenybírók behívták a versenyzőt, meghallgatták érveit, majd a rendelkezésre álló információk alapján úgy ítélték meg, Tsunoda vétett a Nemzetközi Sportkódex H függelékének 2.5.5.b pontja, valamint a versenyigazgatói utasítás 3.2-es pontja ellen.

Tsunodát ezért újabb 3 rajthelyes büntetéssel sújtották, valamint 2 büntetőpontot is kapott – így már összesen 8 van neki az elmúlt 12 hónapot tekintve.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Tsunoda harmadik rajtbüntetését kapja Monzában
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!