Friss hírek

Tsunoda rajtbüntetést kap Monzában

Rajtbüntetés tudatában várhatja a Forma-1-es Olasz Nagydíjat az AlphaTauri versenyzője, Yuki Tsunoda – a japán pilótát azért sorolják majd hátrébb, mert a vasárnapi, zandvoorti futamon idei ötödik megrovását kapta.

Tsunoda számára nem alakult jól a múlt hétvégi Holland Nagydíj, technikai probléma miatt ugyanis kiesett – méghozzá meglehetősen furcsa körülmények között. A fiatal versenyző kerékcseréjét követően arra panaszkodott a rádión, hogy autójának egyik kerekét nem rögzítették megfelelően, csapata ezért azonnal megálljt parancsolt neki a pályán. Miután kiderült, hogy az AlphaTauri szerelői valójában minden kereket megfelelően rögzítettek, versenymérnöke azt az utasítást adta Tsunodának, hogy indítsa újra autóját, és hajtson vissza a bokszba.

Ez meg is történt, Tsunoda azonban a leálláskor meglazította a biztonsági övét, amit aztán bokszban orvosolt a csapat, majd visszaküldték a versenyzőt a pályára. Nem sokkal később aztán kiderült, technikai gond van az autóval, így Tsunoda a pálya szélére húzódott és kiesett. Hogy mi történt pontosan, azt jelenleg is vizsgálja a csapat, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírói azonban Zandvoortban megrovásban részesítették a fiatal versenyzőt, amiért az meglazított biztonsági övvel hajtott a pályán.

Hirdetés
 

Mivel ez volt a japán pilóta idei ötödik megrovása, melyből négy magával a vezetéssel kapcsolatos, Tsunoda a hétvégi Olasz Nagydíjon 10 rajthelyes büntetést kap majd.

Mindez azért különösen fájdalmas az AlphaTauri számára, hiszen olasz csapat lévén a gárda hazai versenyét futja majd Monzában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Tsunoda rajtbüntetést kap Monzában
Albon nemigen hitt a gyors visszatérésben, de úgy érzi, készen áll
Sainz figyelmeztet, előbb-utóbb valaki meg fog sérülni!
Verstappen inkább Japánban nyerné meg a világbajnoki címet

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!