Tsunoda sokat vár az AlphaTauri új fejlesztéseitől - F1VILÁG.HU

Tsunoda sokat vár az AlphaTauri új fejlesztéseitől

Több másik istállóhoz hasonlóan az AlphaTauri is jelentős fejlesztésekkel érkezik majd a jövő hétvégi Emilia-Romagna Nagydíja, az istálló versenyzője, Yuki Tsunoda pedig azt reméli, sikerül jelentős mértékben javítaniuk a teljesítményen.

A faenzai kiscsapat kiábrándító formában teljesít idén: csupán 2 pontot szerzett eddig, és jelenleg a bajnoki összetett utolsó előtti helyét foglalja el. Nemrég kiderült, a csapatnál jelentős átszervezések vannak készülőben, a szezon végén pedig távozik Franz Tost csapatfőnök, kinek helyét a Ferraritól érkező Laurent Mekies veszi majd át.

Az AlphaTauri persze addig is próbálja összekapni magát, jövő hétvégén pedig hazai versenyét futja Imolában, ahol több fejlesztés is felkerül majd a csapat autóira. Yuki Tsunoda azt reméli, előbb-utóbb válaszokat kapnak arra, az időmérőkön miért küszködnek rendre, ha a versenyeken képesek viszonylag jól teljesíteni.

 

Miamiban ugyanis szintén ez volt a helyzet: a japán pilóta a 17. helyről küzdötte fel magát a 11. pozícióba.

„Egyfajta trend az AlphaTauri részéről, hogy olykor, amikor az időmérő rosszul alakul, a verseny jól sikerül. Ki kell tehát derítenünk, miért vagyunk jók – de ez tényleg elég meglepő volt” – magyarázta Tsunoda. „Jó, hogy minden versenyen ki tudom hozni a teljesítményt az autóból – jobban, mint tavaly.”

 „Remélhetőleg komoly fejlesztéseink lesznek majd a következő, imolai hétvégén, és bízom abban, hogy ezek jól működnek majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Tsunoda sokat vár az AlphaTauri új fejlesztéseitől
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!