Tsunoda szerint Vettel megállná a helyét egy F1-es csapat menedzsmentjében is - F1VILÁG.HU

Tsunoda szerint Vettel megállná a helyét egy F1-es csapat menedzsmentjében is

Az AlphaTauri Forma-1-es csapatának versenyzője, Yuki Tsunoda szerint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel egészen biztosan megállná a helyét csapatvezetőként.

A német versenyző a tavalyi szezont követően akasztotta szögre a sisakját, korábban pedig többször spekuláltak arról, Vettel a jövőben visszatérhet a Forma-1-be – no nem versenyzőként, hanem egyfajta menedzseri szerepkörben. Tsunoda szerint a német pilóta biztosan megállná a helyét, szerinte a német pilótának feküdne egy olyan szerepkör, mint amilyet most Helmut Marko tölt be a Red Bullnál.

„Igazán érdekes lenne látni, milyen lenne Sebastian csapatmenedzserként” – mondta az AlphaTauri versenyzője. „Lehet belőle bárki. Ott van például Helmut Marko, aki most a Red Bull juniorjait felügyeli.”

 

„Szerintem Sebastian is nagyon jól tudna gondoskodni a Red Bull juniorjairól, hiszen ő az egyik legeredményesebb versenyző a Forma-1-ben.”

A japán pilóta azért is gondolja úgy, hogy Vettel megállná a helyét, mert a négyszeres világbajnok a versenyzői értekezleteken is gyakran felszólalt a pilóták érdekében.

„A tavalyi, időmérő előtti versenyzői értekezletek alapján is mondom ezt, mert mindig rámutatott azokra a pontokra, melyeken javítani kellene a pályák, a kerékvetők, vagy a hasonló dolgok kapcsán. Ő volt az első, aki felemelte a kezét, szóval szerintem Sebastian képes lehet erre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Tsunoda szerint Vettel megállná a helyét egy F1-es csapat menedzsmentjében is
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!