Friss hírek

Új fejlesztésekkel érkezik Spába a Williams

Több újítást is pályára visz a hétvégi Belga Nagydíjon a Williams forma-1-es alakulata. A csapat versenyzői jó szereplés várnak a legendás versenypályán.


Több újítást is pályára visz a hétvégi Belga Nagydíjon a Williams forma-1-es alakulata. A csapat versenyzői jó szereplés várnak a legendás versenypályán.

Az alakulat technikai igazgatója, Sam Michael hétfőn úgy nyilatkozott, a spái versenypálya komoly kihívások elé állítja az egész csapatot, ők ugyanakkor felkészültek mindenre, és bíznak abban, hogy újításaiknak hála jó eredményeket érhetnek majd el hétvégén.

„Spa egyike a legnagyszerűbb pályáknak a Forma-1-ben, nagy kihívást jelent a mérnökök számára, akik megpróbálják úgy beállítani az autót, hogy az minden típusú kanyarban jól teljesítsen, a lassú fordulóktól egészen a padlógázas Eau Rouge-ig” – fogalmazott a szakember.

„Új hátsó szárnyakkal érkezünk, valamint a szabadedzésen kiértékelünk néhány módosítást a diffúzorra vonatkozóan is.”

Michael hozzátette, az időjárás döntő tényező lehet majd a belga futamon.

„A verseny napja érdekesen alakulhat, ha az időjárás változik, hiszen előfordulhat, hogy míg a pálya egyik felén esik az eső, addig a másikon száraz marad az aszfalt.”

Természetesen nagy lelkesedéssel várják a következő megmérettetést a csapat versenyzői is. A veterán Rubens Barrichello elmondta, szép emlékek kötik Spához, és bízik abban, hogy a pontszerző helyekért harcolhatnak majd.

„Imádom a spái versenypályát, ez a helyszín nagyon különleges” – mondta lelkesen Barrichello.

„Még 1994-ben itt szereztem első pole pozíciómat. Nagyon trükkösek voltak a körülmények, hiszen a pálya felszáradóban volt, ez azonban sűrűn megtörténik Spában.”

„Lesz egy új aerodinamikai csomagunk erre a versenyre, amitől azt várom, hogy jobb esélyünk lesz harcolni a pontszerző helyekért.”

Ifjú csapattársa, Pastor Maldonado hozzátette, kiválóan ismeri a kanyargós versenypályát, hiszen korábban több sorozattal is megfordult itt, mi több, komoly sikereket is elért.

„Jól ismerem a pályát, hiszen versenyeztem itt az olasz Forma Renault (2003), a Forma Renault V6 Eurocup (2004), a World Series by Renault (2006), valamint a GP2-es (2008-2010) sorozattal is” – nyilatkozta az újonc versenyző.

„Egyik kedvenc pályám, ahol fontos eredményeket értem el pályafutásom során, beleértve egy győzelmet a GP2-ben abban az évben, amikor világbajnok lettem.”

„Mindent meg fogok tenni azért, hogy javítsak a szezon első felében elért eredményeinken, és alig várom már, hogy Belgiumban legyünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!