Új motor a Mercedesnél, Bottas a mezőny végéről rajtol - F1VILÁG.HU

Új motor a Mercedesnél, Bottas a mezőny végéről rajtol

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

A Mercedes Forma-1-es csapata pénteken délelőtt megerősítette, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is megkapja az új specifikációjú erőforrást a hétvégi Belga Nagydíjon – utóbbi versenyző emiatt a mezőny végére kerül majd a rajtrácson.

A német gyártó harmadik specifikációjú erőforrásával érkezett Spa-Francorchampsba, a versenyzők pedig már csütörtökön úgy nyilatkoztak, használni is fogják a továbbfejlesztett motort a 7 km-es versenypályán.

A Mercedes aztán az első szabadedzés elején megerősítette mindezt, illetve azt is, hogy partnercsapataik, a Force India és a Williams is megkapják az újítást.

Lewis Hamilton autójába új turbófeltöltőt, belső égésű motoregységet és hőenergia-visszanyerő rendszert (MGU-H) építettek, mindegyik komponens az idei harmadik az ő versenygépében.

Valtteri Bottas viszont egy teljesen új erőforrást kap, ám ő az egyes komponensekből a megengedettnél többet használ fel ezzel, így a mezőny végére sorolják majd vasárnap.

Nemcsak Bottas, hanem a Renault versenyzője, Nico Hülkenberg is a rajtrács végéről kezdi meg a versenyt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!