Új szárnyakkal érkezik Bakuba a Renault - F1VILÁG.HU

Új szárnyakkal érkezik Bakuba a Renault

HIRDETÉS
Fotó: Renault

Több újítást is pályára visz a hétvégi Azeri Nagydíjon a Renault csapata, Barcelonában pedig már egy továbbfejlesztett motorral száll harcba a riválisok ellen.

Cyril Abiteboul, a francia istálló főnöke a minap elárulta, a bakui hétvégére leginkább a kasztnin próbáltak javítani, és minden egyes újítással szeretnének gyorsulni. A cél, hogy riválisaik előtt maradjanak, és egyre közelebb kerüljenek az élmezőnyhöz.

„Bakuban a szezon egy újabb szakasza kezdődik számunkra” – mondta a szakember.

„Lesz néhány újításunk a kasztnin, különös tekintettel a szárnyakra és a bargeboardokra, Barcelonára pedig a motoron is fejlesztünk. Bízunk benne, hogy ezen fejlesztések kombinációja lehetővé teszi majd számunkra azt, hogy fenntartsuk a teljesítményünket. Továbbra is koncentráltnak kell maradnunk, hogy minden egyes elemet működésre tudjunk bírni.”

A Renault versenyzői természetesen örömmel veszik az újításokat, és remélik, a soron következő versenyeken is pontokért küzdhetnek.

„Pozitívan indult a szezon, és jó, hogy ott vagyunk a középmezőny elején” – nyilatkozta Nico Hülkenberg.

„Fontos, hogy értékes pontokat gyűjtsünk, és megbizonyosodjunk arról, harcban vagyunk. Folytatnunk kell a fejlődést, sok munkát kell beletennünk, ha riválisaink előtt akarunk maradni.”

A Renault másik versenyzője, Carlos Sainz hozzátette: „Alapvetően azt gondolom, hogy a szezon első három versenye igazán pozitívan alakult, és az egész csapat rendkívül elkötelezett volt annak érdekében, hogy elérjük céljainkat.”

„Ami engem illet, lehetőségem volt arra, hogy különféle beállításokat próbáljak ki az autóval, és bízom benne, hogy jó irányba indultunk el. Folytatnunk kell a munkát, folyamatosan meg kell próbálnunk fejlődni, hogy a lehető legtöbb pontot begyűjtsük.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!