Verstappen vs. Ocon

Új szárnyat vitt pályára a Mercedes

Fotó: Mercedes
Fotó: Mercedes
Számos aerodinamikai újítást pályára vitt a második előszezoni teszten, Barcelonában a Mercedes Forma-1-es csapata.

A német istálló egy új első szárnnyal is kísérletezik a katalán fővárosban, a cél pedig természetesen az, hogy a lehető legjobb teljesítményt sajtolják ki a W10-es kódjelű versenyautóból.

Ezzel együtt némileg megújult az autó orrkúpja is, a fenti fotón is látszik egy kisebb „törés” a Pirelli logójánál.

A Mercedesnél mindent megtesznek azért, hogy orvosolják a múlt heti teszten felmerült problémákat: akkor a versenyzők főleg arra panaszkodtak, hogy bizonyos kanyarokban nehezen kezelhető volt az új versenyautó.

Az istálló főnöke, Toto Wolff nemrég azt mondta, hónapokba telne megváltoztatni az autó aerodinamikai koncepcióját, ha kiderülne, hogy riválisaik – például a Ferrari – jobb megoldással állnak elő. A ma pályára vitt újítások sokkal inkább tekinthetők kísérletezésnek, mint koncepcióváltásnak.

A Mercedes autójára felkerültek még kisebb szárnyacskák, illetve a padlólemezen is módosított a csapat.

Természetesen nemcsak a világbajnok istálló, hanem a riválisok is számos újítást kipróbálnak Barcelonában, az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra – melyet március 15-én rendeznek – pedig tovább változnak majd a 2019-es versenygépek.

 

Kapcsolódó cikkek

Tovább tanulmányozza a Ferrari autóját a Mercedes

Tovább folytatja a Ferrari aerodinamikai koncepciójának feltérképezését és kiértékelését a Mercedes csapata, habár a német istálló magabiztos győzelmet szerzett az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Friss hírek