Újabb csapattal bővült a forma-1-es nevezési lista - F1VILÁG.HU

Újabb csapattal bővült a forma-1-es nevezési lista

HIRDETÉS

Bár eddig is sejteni lehetett, mára viszont biztossá vált, hogy az Epsilon Euskadi is beadta nevezését a jövő évi bajnokságra, hogy már a következő idényben bemutatkozhasson a Forma-1-ben, erősítette meg a csapat vezetője, Joan Villadelprat.

Bár eddig is sejteni lehetett, mára viszont biztossá vált, hogy az Epsilon Euskadi is beadta nevezését a jövő évi bajnokságra, hogy már a következő idényben bemutatkozhasson a Forma-1-ben, erősítette meg a csapat vezetője, Joan Villadelprat.

A Team US F1, a Campos Meta1, a Lola, a Prodrive, a March, és a Superfund mellett az Epsilon is megerősítette, hogy nevezett a jövő évre, mellyel immáron hét új csapat kiléte ismert.

Ha pedig hinni lehet Max Mosley-nak, akkor még egy gárda nevezésére számíthatunk, ugyanis az FIA elnöke korábban elmondta, hogy hét komoly, és két kevésbé komoly érdeklődő van – az RML visszalépett, így vélhetően vagy a Litespeed, vagy a Brabham nevezett.

Az Epsilon valószínűleg a komoly és esélyes érdeklődők közé tartozik, mert számos olyan dolgot fel tud mutatni, amit mások nem: hatalmas tapasztalattal rendelkezik, jelen van a kisebb szériákban, és a vezetőség elmondása szerint már most megvan a költségvetése ahhoz, hogy rajthoz tudjon állni a következő négy évben a Forma-1-ben.

“Megerősíthetjük, hogy beadtuk a nevezésünket múlt hét szerdán, amire egy nappal később már az FIA reagált” – mondta Villadelprat a brit Autosport-nak. “Eddig óvatos voltam, és nem akartam részletekről beszélni, mert még az anyagi része a dolognak nem rendeződött.”

“Azonban most már elmondhatjuk, hogy a következő négy évre megvan a költségvetésünk. Az a különbség köztünk, és mások között, hogy először is van egy projektünk, ami teljesen különbözik másétól. Mérnök-, és szerelőképzőt működtetünk, jelen vagyunk az alacsonyabb szériákban, a gokarttól kezdve, a Formula Renault 2.0-n át, egészen a World Series-ig.”

“Olyan infrastruktúránk van, ami nincs mindenkinek. Rendelkezünk szélcsatornával, és különböző speciális berendezésekkel. Ha ránk esik a választás, akkor már most tudni lehet, hogy megvan a költségvetésünk a következő négy évre” – folytatta a csapatfőnök, aki 25 éves forma-1-es tapasztalattal rendelkezik.

Villadelprat azt is elmondta, hogy bár csapata a 40 millió angol fontos költségvetési sapkás szabály bevezetésével számolva adta be nevezését, akkor sem fog aggódni, ha ez a limit magasabb lesz a következő idényben.

“A költségvetési sapkás szabállyal számolva neveztünk, de most az FIA döntésére várunk, hogy milyen szabályok lesznek érvényben a jövő évben” – magyarázta a szakember.

“A dolgok jelenlegi állása szerint a költségvetési sapka alatt versenyzünk, de ez a limit félrevezető, hiszen az alap 40 millió font, amihez még hozzájön a pilóták fizetése, a marketingköltségek, és egy halom dolog. A költségvetési sapka szerintem olyan 70-75 millió körül mozog.”

Hirdetés

A szakember továbbá elmondta, hogy bízik a szövetségben, mert azt gondolja, hogy csapata igenis megérdemelné, hogy bizonyítási lehetőséget kapjon a Forma-1-ben.

“Tudom, mire van szükségem. Tudom, hogy mennyi pénz kell ehhez. Nem a nulláról kezdjük. Konstruktőrök vagyunk, amit már bizonyítottunk. Építettünk autót a Le Mans-i futamra, ami versenyképes volt. Úgy gondolom, hogy megérdemeljük a lehetőséget” – tette hozzá Villadelprat.

A szövetség június 12-én hozza nyilvánosságra a végleges, már megtisztított nevezési listát, melyből kiderül, melyik 13 alakulat állhat fel a rajtrácsra 2010-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!