A legfrissebb előrejelzések szerint megismétlődhet a silverstone-i káosz a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon, ugyanis a meteorológusok jóslata szerint egész hétvégén esős idő várható Hockenheimben.

Már csütörtökön is borús égbolt fogadja a versenyzőket, és a levegő hőmérséklete is alig éri majd el a 22 fokot a hétvégi futamnak helyet adó Hockenheimben.
Pénteken még hidegebb lesz, és bár szombaton illetve vasárnap a hőmérők higanyszála a 24 fokot is eléri majd, viharfelhők érkeznek a térségbe, így bármikor rázendíthet az eső, ezzel megkavarva az erőviszonyokat.
Ez pedig leginkább a McLarennek kedvez majd, ahogy azt Kimi Raikkönen is elmondta még a hét elején adott nyilatkozatában.
A Ferrari finn versenyzője éppen ezért meleg időért imádkozott, mert tisztában van azzal, hogy riválisuk versenygépe – mivel agresszívebben bánik a gumikkal –, a hűvösebb időben gyorsabban tud hőt generálni az abroncsokban, így előnyben van velük szemben a hidegben.