Friss hírek

Újra taktikai előnyben a Mercedes, de a Red Bull Hamiltonra fókuszál

Komoly taktika előnybe kerülhet a Holland Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapata a Red Bull-lal szemben azáltal, hogy mindkét autója ott van a mezőny elején. Toto Wolff, a német istálló csapatfőnöke elárulta, jó eséllyel megosztják majd a stratégiát a versenyzők között.

A rajtelsőséget Max Verstappen szerezte meg Zandvoortban, a holland mögött viszont ott sorakozik majd a rajtrácson a két Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas.

Verstappen mondhatni magára maradt ismét, hiszen Sergio Perez csak a 16. rajtkockát szerezte meg, ráadásul motorcsere miatt vélhetően csak a mezőny végéről vág neki a délutáni futamnak.

Mindez pedig azt jelenti, hogy a Red Bullnak nehéz dolga lesz a Mercedesszel szemben, hiszen a brackley-i istálló eltérő taktikákkal küldheti versenybe pilótáit.

„Azt gondolom, ha képesek leszünk hozni ezt a tempót a versenyen, akkor ismét egy túlélésre játszós egykiállásos stratégia lesz” – mondta Toto Wolff a Sky Sports F1 televíziónak.

„Maxnak kell meghoznia egy döntést. El kell döntenie, hogy egy kiállással megy-e, vagy esetleg kettővel. Azt gondolom, mi mindkét taktikát megcsinálhatjuk vasárnap.”

„Láthattuk, hogy lehet teljesen más stratégiákat alkalmazni két autóval: kiállni az egyikkel, elévágni, masszív nyomást gyakorolni, a másikat pedig kint hagyni. Ez hozzásegíthet egy kettős győzelemhez.” 

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pontosan tisztában van a veszéllyel, ám azt mondja, a saját versenyükre koncentrálnak – és persze arra, hogy legyűrjék Lewis Hamiltont.

„Leszegett fejjel csináljuk a saját versenyünket. A tökéletes az lenne, ha el tudnánk húzni az élen. De valamiért azt gondolom, ez nem lesz olyan egyszerű” – mondta a szakember.

„Nekik két versenyzőjük van ott, akik között megoszthatják a lehetőségeket. De az, akit nekünk le kell győzni, az Lewis, szóval ki kell választanunk a megvívandó csatát.”

Bár a Mercedesnek két autója van az élen, Wolff utalt rá, Verstappen azért mégsincs annyira egyedül, az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly ugyanis a 4. helyről rajtol.

„Nekik ott van Gasly, szóval van egy árnyékautójuk! Azt hiszem, elégedettnek kell lennünk azzal, ahogy végeztünk. Lewis rengeteg pályaidőt veszített pénteken, és végül sikerült összeraknia egy jó kört. Szóval a 2. és 3. hely nem olyan rossz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!