Friss hírek

Változhat a jövő évi versenynaptár a Forma-1-ben

A Forma-1-es csapatok készen állnak leülni Bernie Ecclestone-nal, akit arról szeretnének meggyőzni, hogy gondolja át jelenlegi tervét a jövő évi versenynaptárral kapcsolatban, ugyanis véleményük szerint logisztikai problémáik lehetnek a zsúfolt program miatt.


A Forma-1-es csapatok készen állnak leülni Bernie Ecclestone-nal, akit arról szeretnének meggyőzni, hogy gondolja át jelenlegi tervét a jövő évi versenynaptárral kapcsolatban, ugyanis véleményük szerint logisztikai problémáik lehetnek a zsúfolt program miatt.

Az F1 kereskedelmi jogait igazgató brit üzletember a Magyar Nagydíjon jelezte, hogy egy komolyabb változtatást hajt végre a júniusban az FIA által már jóváhagyott 2012-es versenynaptáron.

A Bahreini Nagydíjat a szezon elejéről a végére tette, kivette a naptárból a Török Nagydíjat, az Amerikai Nagydíjat, melyet eredetileg augusztusra terveztek, az utolsó előtti helyre tette, egy héttel a szezonzáró Brazil Nagydíj elé.

Ecclestone a csapatok jóváhagyására vár, azonban egyesek úgy vélik, hogy ebben a formában nem lesz elfogadható az ütemterv, ugyanis a bajnokság utolsó részében, hét verseny van betervezve mindössze tíz hét eltéréssel, ráadásul Japán/Korea, Abu Dhabi/Bahrein és Amerika/Brazília egymást követő versenyek lennének, más-más kontinensen.

A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier már jelezte is, hogy a csapatok készen állnak ismét leülni Ecclestone-nal, hogy tegye egyszerűbbé a dolgukat.

„Tervezzük, hogy az újragondolást kérjük, logisztikai okokra hivatkozva” – mondta. „Sokkal jobban megkönnyítené a dolgunkat, és olcsóbb is lenne, ha a logisztikát okosabban tudnánk megoldani, de ehhez a versenynaptár átszervezése szükséges.”

A McLaren vezére, Martin Whitmarsh a következőkkel folytatta: „A naptár elég kemény, de szerintem ismét fog változni. Szóval egészen addig, amíg nincs meg a végleges versenynaptár, semmi értelme panaszkodni az előzetes miatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!