Változik a Maláj Nagydíj kezdésének időpontja - F1VILÁG.HU

Változik a Maláj Nagydíj kezdésének időpontja

HIRDETÉS

A szezon harmadik állomásának helyet adó Maláj Nagydíj szervezői megerősítették, hogy a tavalyinál egy órával korábban, helyi idő szerint délután 4 órakor veszi kezdetét az idei verseny, hogy elkerüljék az elmúlt évben történteket.

A szezon harmadik állomásának helyet adó Maláj Nagydíj szervezői megerősítették, hogy a tavalyinál egy órával korábban, helyi idő szerint délután 4 órakor veszi kezdetét az idei verseny, hogy elkerüljék az elmúlt évben történteket.

A tavalyi futam – Bernie Ecclestone nyomására – helyi idő szerint délután 5-kor kezdődött, hogy az európai nézőknek ne kelljen hajnalok hajnalán felkerülniük, és nagyobb legyen a verseny televíziós nézettsége.

Igen ám, de a trópusi eső közbeszólt, és a futam felénél le kellett állítani a körözést, és bár az eső alábbhagyott, a késői kezdés miatt olyannyira besötétedett, hogy nem lehetet folytatni a száguldást, így az éppen aktuális sorrend szerint fél pontokat kaptak a versenyzők.

Razlan Razli, a pálya igazgatója a Bernama hírügynökségnek megerősítette, hogy az FIA eleget tett kérésüknek, és egy órával előrébb hozta a futam kezdésének időpontját az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében.

A szervezők egyébként hatalmas tömeget várnak az idei futamra, mert két maláj érdekeltségű csapat is lesz a mezőnyben. A Michael Schumacherrel visszatérő Mercedes, amely a Petronas maláj olajtársaság támogatását élvezi, illetve a helyi kormány által támogatott Lotus.

A tavalyi versenyt 60 000 néző követte figyelemmel a helyszínről, idén viszont 100 000 nézőt várnak a 130 000 főt befogadó pályára a versenyhétvége utolsó napjára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!