Változik a rajtbüntetések alkalmazása a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Változik a rajtbüntetések alkalmazása a Forma-1-ben

HIRDETÉS
Változik a rajtbüntetések alkalmazásának metódusa a Forma-1-ben – döntött erről szerdán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
Fotó: Red Bull Racing

Változik a rajtbüntetések alkalmazásának metódusa a Forma-1-ben – döntött erről szerdán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A sportot irányító testület a 2018-as idényre már elvégzett egy módosítást. Akkor úgy határozott, hogy azok a versenyzők, akik motorkomponens-csere miatt 15-nél több rajthelyes büntetést kapnak, automatikusan a mezőny végére kerülnek a rajtrácson.

Ha több ilyen versenyző is volt a mezőnyben, a rajtfelállás sorrendjét az határozta meg, hogy az adott új komponenst mikor vitte először pályára az adott pilóta.

Emiatt olykor az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szóban forgó versenyzők már percekkel az első szabadedzés kezdete előtt elhagyták a garázst, és leparkoltak a bokszutca végén.

Hogy elkerüljék ezt, jövőre változnak a szabályok: a büntetést kapó versenyzők rajtsorrendjét az időmérő edzésen elért eredményük alapján határozzák meg.

Ezzel ráadásul azt is biztosítani tudják, hogy a mezőny végére kerülő pilóták is részt vegyenek a kvalifikáción.

Az FIA világossá tette, bárki, aki nem tud eleget tenni a 107 százalékos szabálynak, ám mégis engedik rajthoz állni, annak a rajtbüntetést kapó pilóták mögé kell majd felsorakoznia.

A Motorsport Világtanács (WMSC) szerdai ülésén egyébként véglegesítették a jövő évi versenynaptárat is, illetve néhány egyéb szabályváltozást is ratifikáltak.

Például azt, hogy a csapatok korlátlan mennyiségű munkát végezhetnek CFD-szimulációkkal, hogy megfelelően felkészüljenek a 2021-es szabályváltozásokra.

Hirdetés

Változás továbbá, hogy a Forma-1 csapatainak mostantól a teszteken is ugyanazt az üzemanyag-kezelési procedúrát kell végezniük, mint a versenyhétvégéken.

A 2012-es Spanyol Nagydíjon a Williams csapatának garázsában tűz ütött ki, emiatt pedig biztonsági intézkedéseket vezettek be az F1-ben, ám az FIA megfigyelői szerint ezeket nem mindig alkalmazták a teszteken.

Változnak a biztonsági autós időszakokra vonatkozó szabályok is: ezentúl a sárga zászlós periódus mindaddig érvényben lesz, amíg a versenyautók el nem érik az úgynevezett „kontrollvonalat”, miután a biztonsági autó visszatért a bokszutcába.

Fotó: Singapore GP Media

Korábban némi zavart keltett, hogy – bár előzni nem lehetett – a pályabírók rögtön elkezdtek zöld zászlókat lengetni a pályán, amikor a Safety Car elhagyta a pályán.

Mostantól kezdve a biztonsági autós táblákat visszavonják, a sárga zászlókat azonban továbbra is lengetik majd, a versenyzők pedig csak a vonalnál látják meg először a zöld zászlókat.

Változik továbbá a minimumsúly is, amit 740 kg-ról 743 kg-ra emelnek.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!