Változik a rajtsorrend a Belga Nagydíjon

A Virgin istálló német versenyzője, Timo Glock egy öt helyes rajtbüntetést kapott a szombati időmérő után, amiért feltartotta a Hispania pilótáját, Sakon Yamamotót az első etapban Spa-Francorchamps-ban


A Virgin istálló német versenyzője, Timo Glock egy öt helyes rajtbüntetést kapott a szombati időmérő után, amiért feltartotta a Hispania pilótáját, Sakon Yamamotót az első etapban Spa-Francorchamps-ban

Glock pedig kiválóan teljesített, az idei évben másodszor sikerült bejutnia a második etapba, miután az eső egy kicsit megkavarta az erőviszonyokat a Q1-ben Belgiumban.

A német pilóta úgy volt, hogy a tizenhetedik helyről rajtolhat, ám a büntetés miatt az utolsó sorba kényszerült.

A sportfelügyelők továbbá Jarno Trullit is megbüntették. A Lotus olasz versenyzőjének 4 400 eurót kell fizetnie, amiért átlépte a megengedett sebességhatárt a boxutcában az időmérő alatt.

A Mercedes GP mindkét versenyzője büntetéssel vághat neki a vasárnapi futamnak.

Michael Schumacher már augusztus elején tudta, hogy tíz helyes rajtbüntetés vár rá Belgiumban, amiért veszélyt okozott a Hungaroringen, míg csapattársa, Nico Rosberg egy nem várt váltócsere miatt öt hellyel hátrébbról rajtolhat.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!