Van, ami még a 17. rajthelynél is jobban frusztrálja Ricciardót - F1VILÁG.HU

Van, ami még a 17. rajthelynél is jobban frusztrálja Ricciardót

A McLaren idei szezonjától nem idegen módon a csapat egyik versenyzője elégedett, a másik csalódott egy időmérő edzés végén, hiszen míg Lando Norris érzése szerint remek kockázatelemzéssel vezetett, Daniel Ricciardo alatt az autó egyre rosszabbul viselkedett Szingapúrban.

A monzai időmérős fellángolás után a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén ismét nehezebb helyzetben találta magát Daniel Ricciardo, aki a változó körülmények áldozatává vált, elmondása szerint ugyanis a McLaren autója azokhoz nem tud kellő gyorsasággal alkalmazkodni.

„Csalódást keltő, hogy már a Q1-ben kiestem, de őszintén szólva jobban frusztrál, hogy az autó nem érződött ugyanolyannak, mint az edzésen” – kezdte értékelését az ausztrál. „A pálya azóta szárazabb lett, de a körülmények ilyen kismértékű változása is jelentősen rontott a versenyképességünkön. Ilyenkor nagyon nehezen tudjuk olvasni a helyzetet. Még a Q1-es első körömben is jól éreztem magam az autóban, de ahogy javultak a pályaviszonyok, úgy lett egyre rosszabb. Nem tudunk javulni a pályával együtt, ami miatt nagyon sokat veszítünk, és ez a tény szomorúbbá tesz, mint maga a helyezésem. Nem követtem el nagyobb hibákat, egyszerűen csak nem tudtuk elég nagy tempóval venni a kanyarokat.”

Norris kezében mindenesetre irányíthatóbbnak tűnt a McLaren, hiszen a brit egészen a hatodik helyig jutott vele, aminek eredményeként vasárnap Fernando Alonso és Pierre Gasly közül rajtolhat.

„Jó, ugyanakkor nagyon nehéz időmérő volt, talán a legnagyobb kihívást jelentő körülményekkel az egész szezonban. Nagyon vékony volt a határvonal a jó és a rossz döntések között, de nekem sikerült éppen megfelelő mértékű kockázatokat vállalni, ami egy 6. hely képében hozta meg gyümölcsét – ez pedig jobb, mint amire számítottunk” – foglalta össze időmérőjét Norris.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Van, ami még a 17. rajthelynél is jobban frusztrálja Ricciardót
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!