Vandoorne: Meg kell tudnunk, miért voltunk ilyen jók - F1VILÁG.HU

Vandoorne: Meg kell tudnunk, miért voltunk ilyen jók

HIRDETÉS
130

A McLaren ifjú versenyzője, Stoffel Vandoorne szerint csapatának és a Hondának sürgősen ki kell derítenie, miért sikerült annyira jól második tesztnapjuk Bahreinben.

A kiábrándító bahreini hétvége után a McLaren annak reményében gurult pályára a versenyt követő kétnapos teszten, hogy sikerül javítania versenyautójának megbízhatóságán és teljesítményén.

Az első tesztnapon Oliver Turvey alatt azonban már 2 kör után tönkrement a Honda-motor, így a csapat rengeteg pályaidőt veszített.

Szerdán viszont megtáltosodott a McLaren – illetve főleg a Honda motor: Vandoorne 81 körig jutott, ráadásul a 4. legjobb idővel zárta a napot.

A McLarennél nem értik az okokat – főleg azért, mert ugyanazt a motorspecifikációt használták, mint kedden, mely már 2 kör után felmondta a szolgálatot.

Vandoorne azt mondja, mihamarabb ki kell deríteniük, mi volt az oka a hirtelen javulásnak, egyelőre azonban még nem visszafogott optimizmussal várja a folytatást.

„Nem hiszem, hogy 1 ilyen napunknak kell lennie – mindegyiknek ilyennek kellene lennie” – mondta a belga a Motorsport.com kérdésére.

[the_ad id=”629″]

„Szóval igen, jó, hogy így alakult, de nincs garancia arra, hogy legközelebb is ez lesz. Gondosan át kell néznünk, mit is csináltunk szerdán, és aztán tovább kell mentenünk a tanultakat a következő versenyre, hogy tovább fejlődhessünk.”

Hirdetés

Vandoorne annak kifejezetten örült, hogy végre sokat körözhetett az autóval, hiszen így finomítani tudtak annak beállításain.

„Volt néhány új elem is, amit ki akartunk próbálni – néhány alapvető dolog, amiről információkat kellett gyűjtenünk. Jó, hogy végre láthattuk, hogyan tudjuk növelni a teljesítményt, és én is tudom, hogyan tudok úgy bánni az autóval, hogy az többet nyújtson. Szóval produktív nap volt.”

„Azt gondolom, az autó alapjai meglehetősen jók, a hétvégén is kényelmesen éreztem magam benne, és a kasztni jól viselkedik. A következő néhány versenyen lesznek új elemek az autón, és tovább erősödünk majd.”

„Tudjuk, hogy a legfőbb hátrányunk a motorerőben rejlik, és sok kört kell még bepótolnunk. Remélhetőleg az autóval jó irányba tudunk elindulni, de látnunk kell, mikor lesz fejlődés a motor tekintetében is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!