Friss hírek

Vandoorne-t csak a McLaren érdekli

Bár több csapat is érdeklődik szolgálatai iránt, Stoffel Vandoorne továbbra is bízik abban, 2017-ben lehetőséget kap arra, hogy a McLaren színeiben rajthoz álljon a Forma-1-ben.


Bár több csapat is érdeklődik szolgálatai iránt, Stoffel Vandoorne továbbra is bízik abban, 2017-ben lehetőséget kap arra, hogy a McLaren színeiben rajthoz álljon a Forma-1-ben.

A wokingi gárda tartalékversenyzője idén már rajthoz állhatott egy futamon, amikor Bahreinben Fernando Alonso nem lehetett ott a mezőnyben melbourne-i balesete után.

A késői beugrás ellenére Vandoorne remekül helytállt, és végül megszerezte a McLaren idei első pontját.

Azt követően, hogy belekóstolt az F1-es versenyzésbe, a belga tehetség természetesen mindent megtesz azért, hogy állandó tagja legyen a mezőnynek – és bár érdeklődnek iránta más csapatok is, egyelőre kitart a McLaren mellett.

„Kétségkívül van némi érdeklődés, de ez normális. Én viszont jól érzem magam a McLarennél. Szerződésem van velük, a célom pedig, hogy jövőre a McLarennel ott legyek a rajtrácson” – mondta Vandoorne.

Az ifjú versenyző idén a Super Formula bajnokságban versenyez, Szuzukában pedig első versenyén harmadikként zárt.

Vandoorne elárulta, soha nem vezetett még autót olyan gyorsan a kanyarokban, mint az említett szériában, mégis az F1 a célja.

„Az F1 az F1. Továbbra is a motorsport csúcsa. Mindig izgalmas, a versenyzés remek, az ellenfelek nagyon erősek, hiszen világbajnokokkal kell megmérkőzni. És mindig is az volt az álmom, hogy ott legyek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

Vandoorne-t csak a McLaren érdekli
Véget ért a Pirelli háromnapos gumitesztje
Az Aston Martin szponzora lesz a BWT az F1-ben
Az Alfa Romeo nem bánja, hogy Schumacher nem hozzájuk került
Simán ment az AlphaTauri szélcsatorna-váltása