Friss hírek

Vegyes a vélemény az új bokszkijáratról Koreában

A versenyzők többsége úgy gondolja, hogy a koreai pálya új bokszutca kijárata előrelépés, azonban vannak még komoly puklik, amiket idővel mindenképpen meg kell szüntetni.


A versenyzők többsége úgy gondolja, hogy a koreai pálya új bokszutca kijárata előrelépés, azonban vannak még komoly puklik, amiket idővel mindenképpen meg kell szüntetni.

Azt követően, hogy az elmúlt években nagyon sok versenyző panaszkodott a bokszkijáratra, ami az első kanyarban csatlakozott a pályához, az új verzió most a második kanyarnál torkollik a pályába.

Hirdetés
 

Bár a koncepció jobbnak tűnt, egyesek szerint a kivitelezés nem sikerült a legjobban.

„Van néhány elég nagy pukli, ami nem ideális, de a körülményeket figyelembe véve, és az, ahogy megépítették, jobbnak kellene lennie” – mondta Kimi Raikkönen az új szakaszról.

Jenson Button szerint a puklik komoly gondot okozhatnak még a hétvégén.

„Mi versenyzők egy más kijáratot szerettünk volna, hiszen a korábbi úgy vezetett a pályára, hogy semmit nem láttál, balesetveszélyes volt. Az ötlet az, amit akartunk” – mondta a McLaren brit pilótája.

„Azonban nem gondoltunk arra, hogy lesz egy közel 10 centis szintkülönbség, ahol a vízelvezető átmegy a pályán és folytatódik a bukótérben. Amikor erre rámész, akkor mind a négy kereket blokkol, ahogy fékezel a kanyar kijáratánál.”

„Aztán ha visszatérsz a pályára, akkor is van egy nagy ütés. Ez pedig nem a legjobb. Nem is tudom, mit tudnánk most csinálni, hogy ez jobb legyen – már késő. Bízom benne, hogy ha jövőre visszatérünk, akkor már ki lesz szintezve ez a rész.”

„Olyan egy kicsit, mintha nem is versenypályán futnánk, hanem egy utcai demonstráción vennénk részt, ahol meg kell emelni a hasmagasságot.”

Mark Webber így folytatta: „Nem felel meg az elvárásoknak, de már nincs mit csinálni. Tudjuk, hogy ott van, de elég különleges. Biztos vagyok abban, hogy javítani fognak ezen, amikor visszatérünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!