Vegyes érzései vannak Rosbergnek - F1VILÁG.HU

Vegyes érzései vannak Rosbergnek

HIRDETÉS

Nem teljesen elégedett a második hellyel, ám Nico Rosberg szerint a hétvége alakulását tekintve nem lehet csalódott sem, főleg úgy, hogy továbbra is élen áll a bajnoki pontvadászatban.


Nem teljesen elégedett a második hellyel, ám Nico Rosberg szerint a hétvége alakulását tekintve nem lehet csalódott sem, főleg úgy, hogy továbbra is élen áll a bajnoki pontvadászatban.

A Mercedes versenyzője csapattársa, Lewis Hamilton mögött második lett Sanghajban, és bár előnye 4 pontra csökkent, 79 pontjával továbbra is vezeti a bajnoki tabellát.

Rosberg a vasárnapi futam leintését követően elmondta, nem alakult jól az egész hétvége – a futamon pedig már a rajt előtt problémák jelentkeztek, csapata ugyanis nem tudott telemetriai kapcsolatot létesíteni az autójával.

„Továbbra is élen állok a bajnoki összetettben, ami jó, főleg annak fényében, milyen rosszul alakult az egész hétvége számomra” – mondta kissé csalódottan a német.

„Nem tudtam kommunikálni a csapattal, úgyhogy fogalmuk sem volt arról, mit csinálnak. Örülök a második helynek, most pedig már alig várom a spanyolországi hétvégét, ahol reményeim szerint minden újra jól működik majd.”

„Nagy öröm vezetni az autót – gyors, és egyre nagyobb élvezet benne ülni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!