Versenyzőit dicséri a McLaren csapatfőnöke - F1VILÁG.HU

Versenyzőit dicséri a McLaren csapatfőnöke

HIRDETÉS

Noha Martin Whitmarsh szerint a McLaren versenyzői kiváló teljesítményt nyújtottak az elmúlt hétvégén, Silverstone-ban, az egész csapat rendkívül csalódott az eredmények miatt, mivel nem tudtak harcba szállni a futamgyőzelemért.


Noha Martin Whitmarsh szerint a McLaren versenyzői kiváló teljesítményt nyújtottak az elmúlt hétvégén, Silverstone-ban, az egész csapat rendkívül csalódott az eredmények miatt, mivel nem tudtak harcba szállni a futamgyőzelemért.

Jenson Button egy bokszutcai baki miatt kiesett a versenyből, míg Lewis Hamilton csak a negyedik helyen ért célba, miután a verseny utolsó szakaszában spórolnia kellett az üzemanyaggal.

A csapatot irányító Martin Whitmarsh elmondta, alapvetően jó volt autóik tempója vasárnap délután, az eredménnyel még sincsenek megelégedve.

„Jó volt a versenytempónk, ezzel együtt nehéz délutánon vagyunk túl, és természetesen csalódottak vagyunk az eredmény miatt” – mondta a szakember.

„Jenson kiváló versenyt futott, és szerintem a dobogóra is felállhatott volna, ha a bokszutcai baki nem tette volna tönkre a versenyét. Bokszutcai személyzetünk egész évben fantasztikus munkát végez, de ez alkalommal előbb kiengedték Jensont, minthogy felkerült volna a jobb első kerék. Egy emberi mulasztás történt a felfokozott hangulatban.”

„Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy szerelőink tucatnyi kifogástalan kerékcserén vannak már túl, melyeket extra nyomás alatt kellett teljesíteniük az idei évben.”

Whitmarsh hozzátette, Lewis Hamilton is remekelt Silverstone-ban, ám a verseny első felében komoly forgalomban volt kénytelen versenyezni, ami miatt autója több üzemanyagot fogyasztott el – ez pedig a futam végén megbosszulta önmagát.

„Lewis szintén nagyon erős teljesítményt nyújtott. Számítottunk rá, hogy nagyobb forgalomba keveredhet a verseny első felében, ez pedig be is jött – ennek eredményeképpen azonban több üzemanyagot fogyasztott el, mint vártuk. Emiatt arra kértük, az utolsó körökben spóroljon. Ehhez vissza kellett, hogy vegyen a tempóból, Markot [Webber] kénytelen volt elengedni, míg Felipe [Massa] felzárkózhatott.”

„Az utolsó kör véleményem szerint csodálatos élményt nyújtott a pályára kilátogató rajongóknak, és a TV-nézőknek egyaránt. Maga a tény, hogy Lewis képes volt megtartani a negyedik helyet Felipe előtt, és ezzel 12 értékes világbajnoki pontot gyűjtött, jól bizonyítja fáradhatatlan versenyképességét.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!