Verstappen: A biztonsági autó nélkül nem lett volna esélyem - F1VILÁG.HU

Verstappen: A biztonsági autó nélkül nem lett volna esélyem

Drámai körülmények között szerezte meg a világbajnoki címet a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon Max Verstappen. A holland pilóta természetesen nagyon boldog, és bár végső célját elérte a Forma-1-ben, esze ágában sincs továbbállni.

Verstappen az utolsó körben bemutatott előzésével szerezte meg a győzelmet, és egyúttal a világbajnoki trófeát Abu Dhabiban, és noha a Mercedes az utolsó szalmaszálba is kapaszkodva próbálja még kiénekelni a sajtót a szájából, a holland pilóta a verseny után már világbajnokként nyilatkozatott.

Azt mondta, az abu dhabi verseny nem indult jól számára, és biztos benne, ha nem küldik pályára a biztonsági autót, nem lett volna esélye Lewis Hamilton ellen.

„A rajt maga egy kicsit gyengére sikeredett. Elengedtem a kuplungot, és egyszerűen nem volt sok tapadásom. Nem tudom, miért, de hirtelen azt láttam, hogy Lewis kilő mellettem. Szóval alig volt tapadás, nem tudom, miért” – mondta a holland, majd arra a kérdésre, hogy biztonsági autós szakasz nélkül utolérte-e volna Hamiltont, így felelt: „Nem, nem értem volna utol. Túl gyorsak voltak, és bár frissebb gumikon voltam, nem úgy nézett ki, hogy így lesz.”

Az utolsó körben indított támadással kapcsolatban Verstappen azt mondta: „Az ember nyilván próbál reagálni arra, amit ő csinál, szóval próbáltam nem lemaradni. És aztán láttam, hogy küszködik egy kicsit a kemény keverék felmelegítésével, és nincs tapadása, szóval közel maradtam hozzá.”

Az újdonsült bajnok hozzátette, nem fog megváltozni az élete a siker után.

„Nem, az életem nem fog megváltozni. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy megnyertem a bajnokságot, ez a végső eredmény, amit el akartam érni a Forma-1-ben, szóval minden, ami ezután jön, csak bónusz.”

Verstappent természetesen a versenyigazgató döntésről is megkérdezték a versenyt követően.

„Nos, minden tiszta volt, szóval miért tettünk volna meg még egy kört a biztonsági autó mögött? Ha minden tiszta, ki kell nyitni a pályát, szóval szerintem abszolút jogos volt ez a részükről. Most nyilván nekem kedvezett ez, de történhetett volna ellenem is, jól tudom.”

A Red Bull pilótája hozzátette, nagyon örül annak, hogy egy pályán bemutatott előzéssel harcolta ki a vb-címet.

„Nyilván nagyon örülök annak, ahogy végül alakult. Nagyon király volt, nagyon hektikus. Az utolsó körben még egy kis görcs is hátráltatott. Ez a verseny summázza az egész idényt, ami teljesen kiszámíthatatlan és őrületes volt.”

Verstappen kifejtette, bár végső célját elérte, természetesen szeretne még jó eredményeket szerezni a Forma-1-ben.

„Természetesen folytatni fogom, de ami az eredményeket illeti, elértem mindent a Forma-1-ben, szóval bármi, ami ezután jön, az csak bónusz.”  

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Verstappen: A biztonsági autó nélkül nem lett volna esélyem
Verstappen maradt az élen, Alonso 2. Barcelonában
Perez: Egy szinten vagyok Verstappennel
Verstappen óriási fölényben a barcelonai nyitóedzésen
Az Aston Martin megállás nélkül fejleszt, de Alonso szerint ennél is többre van szükségük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!