Friss hírek

Verstappen a gumik kifacsarásával kockáztatott, bejött

Tudatosan vállalt rizikós taktikát a pole-ból rajtoló Max Verstappen az Osztrák Nagydíj sprintversenyén, ám gumijai kitartottak a végéig, így az első kört leszámítva nem volt veszélyben győzelme, nyolc pontja és vasárnapi rajtelsősége.

A holland életét a rajtot követő pillanatokban igyekeztek megnehezíteni a Ferrarik: a startnál az egy árnyalattal jobban elrugaszkodó Charles Leclerc-t próbálta a pálya belső fele felé szorítani, az így pozícióba került Carlos Sainz pedig a 3-as kanyar előtt a külső íven indított támadást, ám ezt is visszaverte a címvédő.

Innentől Verstappen gyorsan kiépített egy három másodperces előnyt, ami már nem is nőtt tovább, elmondása szerint azonban pontosan ez volt a Red Bull taktikája: a korai ellógás után már csak arra kellett figyelnie, a közepes keverékű gumik nem veszítsenek jelentősen a teljesítményükből a 26 perces minifutam végére.

Hirdetés
 

„Jó érzés volt bezsebelni a sprintgyőzelmet itt a Red Bull Ringen. Az első két kör volt a legfontosabb számomra, ahol kiépítettem egy kis előnyt, a továbbiakban pedig már csak igyekeztem azt megtartani” – kezdte összegzését Verstappen. „A sprintversenyből még persze nem látjuk annak teljes képét, hogy mi fog történni a vasárnapi futamon, de a tempót illetően közel állunk egymáshoz a Ferrarival. Továbbra is kemény csatára számítok, az pedig még ismeretlen számunkra, hogyan fognak viselkedni a kemény gumik a versenyen. Nagyon fontos lesz jó stratégiai döntéseket hozni, hiszen sohasem tudhatjuk, mi fog történni. Biztosan nem lesz sima, de már várom!”

Christian Horner a pilótáját méltatta, aki szerinte tökéletesen kivitelezte a stratégiát. „Max eleinte nagyon sokat kihozott a gumikból, hogy kikerüljön a DRS hatóköréből. Bár elég hosszú etapot kellett teljesíteni, és a Ferrarinál inkább óvni próbálták a gumikat, de végül bejött a döntésünk. Max jól kezelte a helyzetet és viszonylag kényelmes versenyt futott.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!