Friss hírek

Verstappen a lágy gumikkal támadhatja a Mercedeseket a rajtnál

A Red Bull Forma-1-es csapatánál tartottak attól, hogy Max Verstappen nem fog bejutni a legjobb 10 közé a Magyar Nagydíj időmérő edzésén a közepes keverékű gumikat használva, ezért döntöttek úgy, hogy inkább a lágy abroncsokkal vágnak neki a futamnak.

A hungaroringi időmérő edzés második szakaszában a Mercedesek és a Red Bullok is a közepes keverékű gumikkal futották első gyorsköreiket, második nekifutásra azonban Max Verstappent és Sergio Perezt is a lágy abroncsokkal küldték pályára.

Mivel ők ketten be is fejezték ezeket a gyorsköröket, a lágyabb gumikkal kell majd rajtolniuk vasárnap – ellentétben a két Mercedesszel.

„Csak azért csináltuk, mert a többiek is lágyakkal voltak kint, és javítottak a köridejeiken” – mondta a holland versenyző. „Mivel a közepesekkel futott köridőmmel pengeélen táncoltunk volna a top 10-et illetően, úgy döntöttünk, befejezzük ezt a kört.”

A lágy gumik a stratégia szempontjából talán nem lesznek ideálisak, a rajtnál viszont Verstappen malmára hajthatják a vizet. A pole-t megszerző Lewis Hamilton szerint akár 5 méternyi előnyt is jelenthet majd a lágyabb vegyület a rajtnál.

„Nem tudtunk olyan időket futni, mint Lewis a közepes keveréken, és úgy éreztük, hogy taktikailag ez talán egy más út” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sports F1 televíziónak. „Én ezt a gumit preferálnám a rajthoz. Majd meglátjuk.”

„Támadnunk kell holnap. Tudjuk, mennyire nehéz előzni itt, szóval a stratégia döntő lesz.”

Verstappen ugyancsak elismerte, a Hungaroringen nehezen tudják tartani a lépést a Mercedesszel.

„Egy kicsit le vagyunk maradva, ez megmutatkozott az időmérőn is” – fogalmazott a holland. „Szóval nem ilyen eredményt szerettünk volna, de azért még ott vagyunk a 3. helyen, és majd meglátjuk, mit tehetünk innen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!