Verstappen: A Mercedes javult egy kicsit - F1VILÁG.HU

Verstappen: A Mercedes javult egy kicsit

Nem volt teljesen elégedett az Osztrák Nagydíj pénteki napjával a Red Bull bajnokesélyese, Max Verstappen, a holland pilóta szerint ráadásul a Mercedes javulni tudott egy kicsit az elmúlt hétvégéhez képest.

Verstappen az első edzésen a leggyorsabb volt Spielbergben, a második gyakorláson azonban néhány tizeddel alulmaradt a Mercedesekkel szemben.

A Red Bull versenyzője az edzésnap végén azt mondta, van még hová fejlődniük – főleg a Pirelli lágy gumijain.

 

„Ami minket illet, nem volt tökéletes a második edzés, de ettől függetlenül jól éreztem magam az autóban, és nincsenek igazi problémák” – fogalmazott a világbajnoki pontverseny éllovasa.

„A Mercedes elég gyorsnak tűnt a lágyakon, szóval egy kicsit többet ki kell hoznunk ebből a keverékből, mert a közepes keverékkel és a hosszú etapokon erősebbnek tűntünk – és végső soron ez a legfontosabb dolog a versenyre nézve.”

„Kipróbáltuk a Pirelli prototípusait is, ami úgy tűnt, rendben van. Elég csúszós volt odakint, de szerencsére ahhoz elég jók voltak a körülmények, hogy folyamatosan körözzünk, szóval jól tudtuk olvasni a hosszú etapos tempót.”

Verstappen jelenleg 18 pontos előnnyel élen áll az összetettben, és az Osztrák Nagydíjon is szoros küzdelmet vár.

„Szerintem ezen a hétvégén is szoros lesz a küzdelem, mert úgy tűnik, a Mercedes javult egy kicsit, de majd a holnapi időmérőn meglátjuk. A legfontosabb pedig, hogy vigyázzunk a lágy keverékű gumikra a versenyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Verstappen: A Mercedes javult egy kicsit
Leclerc: Érdekes volt kipróbálni a Ferrari új fejlesztéseit
Verstappen szerint több előzés lehet Barcelonában
Alonso örül, mert működnek az Aston Martin fejlesztései
Hamilton: Momentán küszködöm azzal, hogy a top 10-be kerüljek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!