Verstappen: A Mercedesek agresszívek voltak, mert tudták, hogy lassabbak - F1VILÁG.HU

Verstappen: A Mercedesek agresszívek voltak, mert tudták, hogy lassabbak

A Red Bull világbajnoki címvédője, Max Verstappen elismerte, talán túlságosan elóvatoskodta a múlt vasárnapi Ausztrál Nagydíj nyitókörét, semmiképp sem szerette volna azonban azt, ha autója megsérül a Mercedesekkel való küzdelem során.

A holland pilóta a pole pozícióból rajtolhatott a szezon harmadik futamán, a mögüle induló George Russell és Lewis Hamilton azonban azonnal támadást indítottak ellene, és meg is előzték a Red Bull versenyzőjét. Verstappen később aztán az élre tudott kerülni, és jobb teljesítményt nyújtva viszonylag simán megnyerte a futamot.

A kétszeres világbajnok a verseny után arról beszélt, a Mercedesnél tudták, hogy lassabbak nála, ezért nagyon agresszívek voltak a verseny elején.

„Óvatos voltam, másfelől viszont nyilván rengeteg vesztenivalóm volt abban a bizonyos első körben, ők pedig nyilvánvalóan megpróbáltak nagyon agresszíven versenyezni, hiszen tudták, hogy lassabbak” – mondta Verstappen a ViaPlaynek. „Ha megsérült volna az autóm, természetesen vége az egész versenyemnek. Az ember pedig nyilván nem akar helyeket veszíteni, de láthattuk, hogy végül nem számított a dolog.”

„Nagyon óvatos voltam, talán túl óvatos is. Másfelől viszont látható, hogy ők mindent beleadtak, és ha kívülről próbálkoztam volna, akkor is nagyon megnehezítették volna a dolgomat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Verstappen: A Mercedesek agresszívek voltak, mert tudták, hogy lassabbak
Leclerc: Érdekes volt kipróbálni a Ferrari új fejlesztéseit
Verstappen szerint több előzés lehet Barcelonában
Alonso örül, mert működnek az Aston Martin fejlesztései
Hamilton: Momentán küszködöm azzal, hogy a top 10-be kerüljek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!