Friss hírek

Verstappen: A szezon végéig ilyen harc lesz

Verstappen megszerezte a győzelmet az F1-es Francia Nagydíjon, így tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben Lewis Hamiltonnal szemben, és már 12 ponttal vezet a brit előtt a bajnoki tabellán.

Verstappen és Hamilton kemény csatát folytatott a győzelemért, ám végül a Red Bull taktikája bizonyult a nyerőnek: a holland pilóta az utolsó előtti körben megelőzte a Mercedest, ezzel megszerezve az elsőséget. 

„Ahogy láthattátok, egész versenyen küzdöttünk egymással” – nyilatkozta a Red Bull tehetsége. „Ez ilyen lesz a szezon hátralévő részében is. Nehéz volt, mert sok lekörözött volt előttem, de szerencsére jól csinálták és végül tudtunk harcolni a végén.”

„Az elején kicsit nehéz volt a szél miatt, szóval az egyik körben rendben volt az egyensúly, de aztán a következő körben csúszkáltunk mindenfelé. Nagyon nehéz volt stabilan tartani az autót.”

„Amikor megvolt az első kiállás, akkor világosan láthattuk, hogy hátulról nagyon jöttek, de aztán szerencsére kifizetődött a két kerékcsere. De keményen meg kellett dolgoznunk érte. Természetesen nagyon megérte.

Verstappen a pole-ból indulva a második kanyarban veszítette el a vezetést Hamiltonnal szemben, miután az első kanyart követően kiszélesítette a pályát. 

„Csak elveszítettem az autó hátulját, ennyi. Megpróbáltam korrigálni, korrigálni és korringálni, de csak ment tovább” – mondta az esetről a holland. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!